A Nagy Ő legutóbbi adásában a versenyzők lehetőséget kaptak arra, hogy két nőt kiszavazzanak maguk közül a versenyből. Döntésük alapján Viviennek és Virágnak kellett autóba ülnie, utóbbi korábban lökdösődésbe is keveredett egy vetélytársával, miután a bikinifitnesz-versenyző megzavarta a beszélgetését Jákob Zoltánnal.
A kiszavazott jelöltek csalódottan távoztak a villából, Virág viszont később kifejtette, szerinte a milliárdos nem fog a többiek döntése miatt lemondani róla.
Zoli esetleg ha meghallja, hogy kiestem, meg fog keresni és fogunk beszélni… ki tudja, hogy még a jövőben mi lesz. Talán leülünk egy jó kávéra, vagy elmegyünk egy étterembe, és a többi nagyszájú lány meg majd pisloghat, mint hal a szatyorban
– jelentette ki.
Bár a két nő azt hitte, számukra véget ért a verseny, az autóban a sofőr hátranyújtott nekik egy borítékot, melyből kiderült, hogy ennek éppen az ellenkezőjéről van szó: maradhatnak, sőt, Jákob Zoltán duplarandevúra viszi őket.
Az üzletember a kiszavazásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, meglátásai szerint már az első napon is érezhető volt, hogy Virágot a többiek nem látják szívesen a kastélyban, ezért nem lepte meg, hogy ő volt az egyik, akit el akartak küldeni. Ami viszont Vivient illeti, Jákob szerint róla mindösszesen annyi lehetett a lányok információja, hogy „jól néz ki, attraktív, helyes és szép”, emiatt próbálhatták meg kiejteni.