Élet-Stílus

Domján Evelin: Gyakorlatilag egy kitartott feleség lettem

Sírva beszélt arról, mennyire megviseli, amikor azt mondják neki, nem dolgozik, miközben jelentős háttérmunkával segíti a férje zenei karrierjét.

A Nyerő Páros szerda esti adásában a párok összeültek és elárulták egymásnak, mi az, amin változtatnának az életükben, ha tehetnék. Barnai Judit azt az időszakot idézte fel, amikor egy lesifotó miatt a nyilvánosság számára is kiderült, hogy Curtisszel jár, ennek hatására pedig felfüggesztették a kosárlabdacsapatából, drogtesztre akarták küldeni, és sokan úgy kezelték, mintha szétszakított volna egy családot.

Amikor Domján Evelinre került a sor, sírva árulta el, mennyire bántja, hogy a szülei rendszeresen azt mondják neki, hogy nem dolgozik.

Nekem a családom azt mondja, hogy nem dolgozom. Nem látják azt, amit én beleteszek ebbe az egészbe. Amit veled csinálok. A családod is ezért nem szeret engem. Mert nem megyek el nyolc órában dolgozni valahova

– mondta Vastag Csaba felesége, hozzátéve, a férjével rengeteget dolgoznak együtt, a háttérmunkákba viszont, amit ő végez, senki sem lát bele.

Senki nem tudja, hogy én veszem fel a telefont, hogy én fixálom le az időpontokat. És azt, hogy a Vastag Csaba odaérjen valahova időre, azt igazából én teszem össze. Mindent.

Curtis ekkor jelezte, hogy a témával kapcsolatban neki is hasonló tapasztalatai vannak: korábban ugyanis elmondta, hogy a zenekara első nagykoncertjért a párja szervezte meg, ehhez képest Barnairól mindössze annyit írtak, hogy pogácsákat pakolt a backstageben.

Mindannyiunkról elmondhatom szerintem, hogy a kis várunkból a kis kardunkkal kimegyünk minden nap, és megvívjuk a saját háborúinkat. Hogyha ahhoz nincsen otthon valaki, aki egy biztos háttérrel vár, akkor baszhatod a kis kardodat, meg a kis váradat is. (…) Valóban én mondtam neki, hogy ne dolgozzon. Előtte mindig dolgozott. Neki is valószínűleg furcsa, a családjának és az én családomnak is. Rajta ez egy fogás, hogy azt mondhatják, na, ő se dolgozik semmit. Ezerszer többet ér, amit csinál

– egészítette ki az elhangzottakat Vastag Csaba, mire a felesége hozzátette, ha kell, hajnali kettőkor is nekiáll rántott húst sütni a férje kedvéért.

Én gyakorlatilag egy kitartott feleség lettem…

Az énekes a kertben azt is elárulta a mellettük ülő pároknak, hogy amikor a kedvesével összejöttek, kezdetben senki nem fogadta el őket. Bár Domján szüleinél végül sikerült leküzdeniük az ellenszenvet, az ő családjánál már más volt a helyzet.

Nem nekem hittek, hanem a kommentelőknek és az interneten olvasott mindenféle faszságoknak. Rólam, de még akár róla is. Ez odáig fajult, hogy egy ideig nem is beszéltem velük egyáltalán

– mesélte Vastag, aki ezután a kamerába fordulva üzent az édesapjának, mondván, szereti és mindig szeretni fogja, csak azt kéri, ő is tegyen így az irányukba.

Domján később a riportszobában elmondta, megkönnyebbült, és jólesett neki, hogy megoszthatta a többiekkel a fájdalmát.

Kapcsolódó
Barnai Judit állítja, fel akarták függeszteni csapatában, miután kiderült, hogy Curtisszel jár
A kosárlabdázó sírva mesélt arról, hogyan élte meg, amikor mindenki azt hitte róla, szétszedett egy családot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik