Élet-Stílus

Pápai Joci: Sok a tévé és a zenélés együtt, pláne úgy, hogy családom van

TV2
TV2
Egyre jobban részt akar venni családja életében.

Pápai Joci a story.hu-nak nyilatkozott a Sztárban Sztár leszek! kapcsán, és az interjúban egyebek mellett az is szóba került, hogy a zenész meddig tervez még a képernyőn maradni.

Őszintén nem tudom. Elég hirtelen szoktam dönteni, ha változást akarok hozni az életembe. Az biztos, hogy tudni fog róla mindenki, ha meghozom ezt a nehéz döntést. Év végén értékelek magamban majd egyet erről. Ez sok. Sok a tévé és a zenélés együtt, pláne úgy, hogy családom van, és egyre jobban részt akarok ebben venni, minél több időt szeretnék velük tölteni

– felelte Pápai Joci, akinek két gyereke van, Hanna és Zalán. Róluk elmondta, mindketten muzikálisak.

Azt hittem, hogy Hanna nem, aztán kiderült, hogy az internetről megtanult gitározni és zongorázni. Fogalmam sem volt róla, egyszer csak leült a zongorához, és elkezdett játszani. Majdnem leestünk az ágyról. Egyszerűen még mindig nem fogom fel, hogy egy felnőtt, egyetemista lányom van. Zalán inkább a sport iránt érdeklődik most.

Arról, hogyan igyekszik összeegyeztetni az énekesi hivatását és az apaságot, legutóbb június elején nyilatkozott:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik