Élet-Stílus

Voksán Virág: Túlélőfázisban van a kapcsolatunk

Sárosi Zoltán / RTL
Sárosi Zoltán / RTL
Gyerekeik komoly próbatételek elé állítják a Nyerő Páros szereplőit.

Elstartolt a Nyerő Páros 7. évada, az első részben röviden bemutatkoztak a szereplők. Míg Curtisnek például csak sokadik próbálkozásra sikerült eltalálnia barátnője életkorát, addig Voksán Virág komolyabb dolgokról beszélt. Miután elmondta, hogy párja, Valentényi László az első ember, akiben teljes mértékben meg tud bízni, azt is megosztotta, milyen kihívásokkal néznek szembe két kisgyerek szüleiként.

Most már lassan kilenc éve együtt vagyunk, és két szép gyermekünk is született. Vivike hároméves múlt, Benike pedig ötéves lesz. Leginkább túlélőfázisban van a kapcsolatunk. Nem kell bemutatni gyerekes családoknak, hogy azért egy, nemhogy kettő gyermek komoly próbatételek elé tesz egy nagyon jól működő kapcsolatot, mert azért nagyon nehéz, mikor még ennyire picikék

– árulta el a műsorban Voksán Virág.

Kapcsolódó
„Jobb apukát nem tudnék elképzelni” – mondta Barnai Judit, miután Curtis nem tudta megmondani róla, hány éves
A rappernek sokadik próbálkozásra sikerült eltalálnia, hány éves a barátnője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik