Miklósa Erikát nagyon meghatotta a The Voice egyik versenyzőjének produkciója, ami kapcsán az énekesnő elmondta, 36 évig félt attól, hogy ő maga nem elég jó. Könnyek között árulta el ezt a közönségnek.
Ez egy nehéz dolog, ez egy nehéz szakma. 36 évig féltem sok mindentől: ez egy nehéz szakma, és fakad a kisvárosi lány létemből, hogy nagyon egyszerű családból származom. Nem egy operai környezetben nőttem fel, nem azt hallgattak a szüleim, nem azt néztük a tévében, a démonjaimat, a félelmeimet nem tudták oldani
– részletezte az énekesnő.
Édesapám mondatai sokáig kalapáltak bennem, hogy te semmire se vagy jó, senki nem lesz belőled. Attól féltem, hogy eléneklek egy nagy áriát, elénekelnek egy szerepet, hogy valaki azt mondja, »Nahát, ez nem annyira jó színvonal, menj vissza Kiskunhalasra!«.
Arról is beszélt, hogy mi fordult meg benne. Beteg lett, ami után elhatározta, semmi nem fogja hátráltatni tovább a pályán, az életében: „Segítséget kértem, mindenféle szempontból, és hosszú volt ez az út, mert legalább öt év eltelt, de nem baj, innen volt szép építkezni. Akkor találtam meg önmagam”.
Istenes Bence is színpadra állt, de nem az hatotta meg Miklósát: