Élet-Stílus

Megvan a Miss Universe Hungary 2023-as győztese, aki már könyvet is írt

Novemberben utazik Salvadorba, hogy hazánkat képviselje.

Az egykor Vajna Tímea által dirigált Miss Universe Hungary elérkezett a 2023-as kiíráshoz, és szinte fű alatt rendezték meg a döntőt, tévécsatorna ugyanis már nem közvetíti a show-t. Szerencsére, létezik az Instagram, így be tudunk számolni a győztesről.

Az első helyezett Blága Tünde lett, Erdélyből származó modell, akinek már könyve is megjelent saját honlapja alapján Hideg korona címmel. Korábban is részt vett már hasonló versenyeken: közösségi médiás fiókját olvasva, volt már Miss Earth Hungary 2019 és Miss Tourism Continental 2021 is.

Élettörténete a következő: „Már kislány koromban arról álmodtam, hogy egyszer szépségkirálynő leszek, aki képes elérni embereket, képes jót tenni, és másoknak segíteni. Nem születtem egy tehetős családba, viszont nagyon erős hitet hoztam magammal otthonról, ami az egész utam során végig kísért, és Istenbe vetett bizalmam segített minden nehézségen átjutni.”

A győztes Magyarországot fogja képviselni Salvadorban a Miss Universe nemzetközi versenyén, amit novemberben tartanak majd.

Korábban egy szörnyű tragédiát is megélt, ami után nem volt könnyű lelkileg felépülnie.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Miss Universe Hungary (@missuniversehungary_) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Miss Universe Hungary (@missuniversehungary_) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@tundeblaga_official) által megosztott bejegyzés

Amerikában is megválasztották a legszebb nőt:

Kapcsolódó
Megválasztották Amerika legszebb nőjét
Civilben lakberendezéssel és nem meglepő módon, modellkedéssel foglalkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik