Élet-Stílus

Németh Kristóf az apás szülésről: Főleg azután van szerepem, hogy a Michael Bublé-típusú dallamokat felváltja az AC/DC

A színész és felesége először mutatták meg héthetes babájukat.

Augusztus elején született meg Németh Kristóf és felesége, Németh-Szikriszt Zita a második közös gyereke, aki az Olivér nevet kapta.  A házaspár a Story legújabb számában mutatta meg először a baba arcát, valamint a szülésről és a gyermekágyas időszakról is meséltek az olvasóknak.

Mint a magazinnak elmondták, az anyánál éjfél után folyt el a magzatvíz, így idősebb fiukat, a hároméves Leventét elvitték a nagymamához, és rendben beértek a kórházba, ahol még volt idejük „egymással viccelődve otthonossá varázsolni a szülőszobát”.

Harmadjára élhettem át az apás szülés csodálatos pillanatát, az izgatottságom ugyanaz volt, de már tudom, a szerepem főleg azután van, hogy a szülőszobában a Michael Bublé-típusú dallamokat felváltja az AC/DC. A vajúdás legnehezebb szakaszát Zita a kádban töltötte, Olivér így vízben született. Gyönyörű pillanat volt

– árulta el Németh Kristóf, akinek előző házasságából született fia, Lóci, már 16 éves.

Elmondásuk szerint a család most kifejezetten idilli életet él,

Ha valaki garantálná, hogy két fiú után egy kislányunk is lehet, talán vállalnánk még egy gyereket, de az is megeshet, hogy most babázunk utoljára. Mindenesetre nagyon jó érzés, hogy két kis fej bújik egyszerre hozzám. Levente is szinte most született, és közben mindjárt négyéves lesz. Ami nehézséget jelent, az leginkább az, hogy Olivér picit hasfájós, így felborultak az éjszakák, hiszen elég gyakran ébredni kell hozzá. De még ezt is pozitívan élem meg. Hiába fárasztó, csak ránézek Levire – aki már ügyesen és egyedül alszik –, és arra gondolok, felesleges lenne emiatt kétségbeesni. Ez is elmúlik, nem marad így örökre. És ennek a nyugalomnak köszönhetően tényleg koncentrálhatok az igazán fontos dolgokra

– fogalmazott az édesanya.

Bár eleinte nem így gondolták, a szülőknek egymásra is jut idejük a két gyerek mellett. „Olivér születése után elköszöntünk egymástól: »Szia, majd két év múlva újra találkozunk.« Ennek ellenére megmaradt a fix esti programunk” – mondta Németh-Szikriszt Zita, férje pedig úgy folytatta:

Igen, egészen hihetetlen, mi sem erre készültünk, de tíz óra és éjfél között még kiülünk a teraszra beszélgetni, vagy ropival a kezünkben megnézünk egy filmet kettesben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik