Geszti Péter Adom a napom című műsorában Gálvölgyi János volt a vendég csütörtök este. A színész ekkor mesélte el, hogy volt a múltban egy nagyon súlyos autóbalesete, mikor épp az Operettszínházba tartott.
Harmadikként álltam a lámpánál és mentem volna hazafelé. Amikor kifordultam a zöld lámpánál, tiszta erőből belém jött egy nő, akivel egy kisbaba is volt. Feltehetőleg a telefonját használta éppen, amitől megőrülök, mert semmiből nem állna, hogy a telefonját elrakja. Totálkáros lett a kocsim. Kirepültem az autóból, amikor magamhoz tértem, nagy nehezen visszagyalogoltam, és akkor azt mondta a nő, hogy maga jött ki a piros lámpánál, ekkor kihívtuk a rendőrséget
– idézi a Blikk a műsorból.
Gálvölgyi hozzátette, egy nő elhajtott mellette az autójával, és megállt segíteni, mivel sejtette, a valóban hibás sofőr nem fogja elismerni a bűnét. Hogy a baleset mikor történt, arról nem esett szó.
Nemrég komoly egészségügyi veszélybe került a színész: