Élet-Stílus

Rúzsa Magdi: Szerencsésnek érzem magam, hogy a hivatásom lehetővé teszi, hogy megélhessem az anyaságot

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Az énekesnő másfél éves hármasikrei már önállósodnak.

Rúzsa Magdi hármasikrei, Lujza, Keve és Zalán még nincsenek kétévesek, az énekesnőnek azonban sikerült megtalálnia az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Erről a Glamournak mesélt.

Az életem gyökeresen megváltozott. Mindig szerettem előre tervezni, így nem okozott gondot számomra, hogy kialakítsuk a napi rutinunkat a gyerekekkel. A koncertnapokon sincs ez másképp. Amikor készülnöm és indulnom kell, jön a plusz segítség. A teljes család támogatását élvezzük. A koncerthelyszíneket is igyekeztünk úgy összeállítani, hogy ne legyek túl hosszú ideig távol. Ez igazán fontos nekem

– mondta el az énekesnő. Mint elárulta, amikor ő koncertezik, a férje marad otthon a gyerekekkel, hozzá érkeznek a segítségek, ami általában a család és egy plusz ember.

Természetesen nehéz elindulni, de mivel minden időmet velük és az ellátásukkal töltöm, és már másfél évesek, illetve tudom, hogy mire megébrednek, már otthon vagyok, így nyugodt szívvel végzem a dolgom

– tette hozzá Rúzsa Magdi.

Az énekesnő fontosnak tartja, hogy az ember anyaként is megőrizze önmagát.

A gyerekeknek is az a jó, ha egy kiegyensúlyozott, boldog édesanya néz rájuk, aki nyugodt körülmények között tudja nevelni őket. Szerencsésnek érzem magam, hogy a hivatásom lehetővé teszi azt, hogy megélhessem az anyaságot, és közben megmaradjon a színpad, a közönség szeretete és a zene is!

A másfél éves ikrekről elmondta, már önállósodnak, „jó és szép feladat, egy igazi csoda velük minden nap”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik