Élet-Stílus

Horányi Juli Tóth Andiról: Az ilyen embereket inkább csodálni kéne

RTL Klub és TV2
RTL Klub és TV2
Sajnálja, hogy az énekesnő visszavonult.

Horányi Juli nemrég a Blikk Mizu? című műsorának vendége volt, ahol arról is szó esett, hogy női előadóként ő is számos negatív kommenttel szembesül az internetes felületein. A téma kapcsán Tóth Andi neve is felmerült, aki idén márciusban bejelentette: felhagy az énekléssel.

Ami a Sztárban Sztár zsűritagjának visszavonulását illeti, Horányi úgy fogalmazott:

Valahol teljesen megértem. Nyilván tök szomorú vagyok miatta, és remélem, ez nem egy végleges döntés. De őszintén azt gondolom, hogy az ilyen embereket inkább csodálni kéne és becsülni, mert ők művészek, és nem az ellenségeink. Hanem egy olyan missziót teljesítenek, ami az embereknek ad, hiszen a kultúra területén dolgoznak, énekelnek.

Az énekesnő hozzátette, az egyre gyarapodó negatív kommentek mögött az is állhat, hogy az embereknek sok problémája van, amiket olyasvalakikre vetítenek ki, akik jobban szem előtt vannak. Úgy véli, hasznos lenne minél többet beszélni ezekről a gondokról, szerinte ugyanis egy bántó kommenttől az is rosszul érzi magát, aki kapja, és azok sem lesznek boldogabbak, aki írják ezeket.

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

Kapcsolódó
Tóth Andi: Ezennel abbahagyom az éneklést
Hosszú videóban magyarázta el döntése okait, és jövőbeli terveiről is beszélt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik