Élet-Stílus

Judy 11 éves lányával és édesanyjával szerepel egy címlapon

Az énekesnő a válásáról is beszélt az interjúban.

Bár már tavaly decemberben beszélt arról, hogy problémák merültek fel a házasságában, Judy idén áprilisban árulta el, hogy férjével nem sikerült megmenteniük a kapcsolatukat, nemrég beadta a válókeresetet. Az énekesnő mostanra túljutott a lelki mélyponton, erről a Meglepetés magazin új számában nyilatkozott, melynek címlapján a lányával, Majával és az édesanyjával, Judittal hármasban láthatók.

Nem úgy terveztem, hogy a második házasságom is válással végződik. A lányomra való tekintettel is beláttam, hogy nincs értelme a férjemmel tovább folytatni. Sok átsírt éjszaka volt mögöttem, amikor Maja egyszer elém állt, és azt mondta: »Anya, szerintem ti már nem lesztek együtt boldogok«. Akkor tudatosult bennem, hogy a kislányomnak igaza van. A házasságom utolsó időszakában már csak szomorú voltam, és szinte magányos félként éltem benne. Nálunk nem volt tányércsapkodás és őrületes veszekedés, egyszerűen elfogyott a férjem iránti bizalom, és kihűltek az érzelmeim. Meghoztam a döntést, hogy nem maradok benne egy érzelmileg sivár kapcsolatban. Sokat őrlődtem, nem volt egyszerű véghez vinni az elhatározásomat, mert szerintem elhagyni valakit sokkal nehezebb, mint elhagyva lenni. Hivatalosan még nem történt meg a válás, de reményeim szerint, ősszel sor kerül rá

– mondta a 48 éves édesanya, aki közös kislányuk miatt is igyekszik a volt férjével kulturált viszonyban maradni. Az énekesnő sok időt tölt a lassan 12 éves Majával.

Most még együtt nézzük a tévésorozatokat, és gyakran együtt is alszunk Maja szobájában, de a mai gyerekek nagyon korán érnek. Örülnék, ha ő is sokáig maradna gyerek, mint annak idején én is. A lányomat egyre jobban érdekli a sminkelés és a divat. Ezeket a témákat kutatja és nézi az interneten. Szeret csinos lenni, és néha már festi a szempilláját. Néhány hónap leforgása alatt az én babázós lányomból felnőttes kishölgy lett. Már azonos a ruhaméretünk, az én farmernadrágomat és telitalpú cipőmet hordja. Igaz, picike vagyok, mindöszsze 153 cm, nem lesz nehéz túlnőnie engem.

Judy úgy szeretné felnevelni Maját, ahogyan a szülei nevelték fel őt és az öccsét.

Nem tiltok neki semmit, a korának megfelelő tapasztalatokat kell szereznie. Anyukám is mindig hagyta, hogy a saját fejem után menjek, mert nem akart elveszíteni. Az engedékenységével soha nem éltem vissza. Hiszen milyen egy kamasz? Ha a szülei eltiltják valamitől, már csak azért is azt akarja és meg is fogja tenni. Szerintem az a jó nevelési módszer, ha a szülő hagyja, hogy a gyermeke önálló döntéseket hozzon, legfeljebb majd a saját kárán tanulja meg a dolgokat. De az okos szülő a háttérben megfigyelőként jelen van, és csak akkor lép közbe, ha segítségre szorul a gyermeke. Maja a barátjának tekint, velem osztja meg a gondolatait. Ez boldogsággal tölt el, mert azt jelenti, hogy a bizalmát élvezem.

Az ötödik osztályos Maja jelenleg egy fitneszegyesületben táncol. Judy nem gondolja, hogy a sport lesz a hivatása, pedig nagyon tehetséges. „Szerintem Maja nem fogja a pályámat folytatni. Nem akar olyan elszántan szerepelni, mint én” – fogalmazott az énekesnő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik