Élet-Stílus

Lezuhant a 68 emeletes felhőkarcoló tetejéről, azonnal meghalt az extrémsportoló fotós

Remi Lucidi tornyok, magas épületek tetején készített képeket.

Remi Lucidi fotós volt, akinek az volt a szenvedélye, hogy toronyházak tetején, több száz méter magasban kiállt az épületek peremére, esetleg lelógatta a lábait és fényképeket, videókat készített. Instagram-oldalán – ahol Remi Enigma művésznéven posztolt – sok fotó látható, ahol mindenféle objektumok, tornyok tetején, szédítő magasságban álldogál és szelfizik.

A halálát is ez okozta.

A francia férfi július 27-én, Hong Kongban lezuhant egy épület 68. emeletéről és a helyszínen meghalt.

A New York Post – a South China Morning Postra hivatkozva – azt írja, hogy Lucidi úgy jutott be az épületbe, hogy a portán azt hazudta, a 40. emeleten lakó barátját jött meglátogatni. Amikor az említett állítólagos barát azt mondta, nem is ismeri Lucidit, a biztonságiak megpróbálták megállítani az extrémsportolót, de ő addigra már a liftben volt.

A kamerafelvételek tanúsága alapján a 49. emeleten kiszállt, lépcsőn felment a legfelső emeletre. Utoljára este 7 óra 38-kor látta őt egy takarítónő, amikor Lucidi a legfelső emeleti lakás ablakán kintről bekopogott. A nő annyira megijedt – a feltételezhetően segítséget kérő – férfitól, hogy a rendőrséget hívta.

A rendőrség a helyszínen megtalálta a kameráját, ami extrém helyen készült videók és fotók sokaságát tartalmazta.

Remi Lucidi 30 éves volt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ʀᴇᴍɪ ᴇɴɪɢᴍᴀ (@remnigma) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik