Élet-Stílus

9 órát késett a gépük, ezért megágyaztak a reptéren, ahonnan aztán kirúgták Kristen Bellt és családját

Cindy Ord / Getty Images
Cindy Ord / Getty Images
Hotelszobát nem találtak, de azért így sem úszták meg olcsón a dolgot.

Kristen Bell a férjével, Dax Sheparddal és két gyerekükkel az Egyesült Államok egyik jelentős nemzetközi repterén ragadtak, miután órákat késett a gépük szerdán. A színésznő közösségi oldalán számolt be a velük történtekről, amiről a New York Post számolt be. Kiderült, hogy csaknem 600 dollárt, azaz majdnem 210 ezer forintot költöttek párnákra és takarókra, hogy a repülőtér padlóján rögtönzött fekvőhelyeket készítsenek maguknak, miután nagyjából 80 kilométeres körzetben nem találtak szabad szállodai szobát.

A bostoni repülőtéren ragadtunk, 9 óra késés

– írta egyik posztjában Bell.

A színésznő azt mondta, egyebek mellett Unózással ütötték el az időt, miután másnapra halasztották a járatukat. Shepard egy videót is posztolt, amiben megmutatta, hogyan ágyaztak meg maguknak, jobb szállás híján. Végül még azelőtt kirúgták őket a reptérről, hogy nyugovóra tértek volna. Késő este nem volt hova menniük, de aztán távoli ismerősöknél mégis meg tudták húzni magukat.

Szerencsére a barátaink barátai felajánlották nekünk a padlásukat, és befogadtak minket hajnali 1-kor

– adott helyzetjelentést utóbb a színésznő.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dax Shepard (@daxshepard) által megosztott bejegyzés

Pár napja Kristen Bell azzal került be a hírekbe, hogy hagyja lányait alkoholmentes sört inni.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik