Michael Jordan a múlt héten egy paparazzó érdeklődésére nyilatkozott röviden a fia, Marcus és Larsa Pippen kapcsolatáról. Utóbbi egyébként a kosaras legenda korábbi csapattársának, Scottie Pippennek volt a felesége, akivel az elmúlt években csúnyán megromlott a viszonyuk.
Amikor a lesifotós arról érdeklődött Jordannél, támogatja-e a fia és Pippen kapcsolatát, először csak nevetett, majd mielőtt beszállt volna a rá váró autóra, annyit mondott: nem.
Larsa Pippen és Marcus Jordan a napokban a közös, Separation Anxiety című podcastjükben reagáltak a történtekre. Miközben utóbbi arról beszélt, hogy szerinte az egész csak egy vicc volt, és az apjából mindössze a tequila beszélt, a médiaszemélyiség elárulta, hogy őt nem szórakoztatta különösebben a dolog.
Engem ez traumatizált. Mondom, úristen. Mit fogunk csinálni? Az emberek azt fogják hinni, hazudtam
– mondta Pippen, utalva arra, hogy egy korábbi interjújában kijelentette, jól kijön a párja családjával.
A podcast további részében a pár arról beszélt, hogy megtárgyalták a dolgot és tovább lépnek, Marcus Jordan pedig azt is megjegyezte, hogy az apja az említett nyilatkozat után többször is hívta, hogy biztosítsa arról, semmi gondja nincs azzal, hogy Pippennel jár.