Élet-Stílus

Tízmillió forintnak megfelelő összeget vont le az Uber egy fuvarért egy külföldön nyaraló utastól

Pawel Toczynski / Getty Images (illusztráció)
Pawel Toczynski / Getty Images (illusztráció)
Felejthetetlen élményt szeretett volna az ötödik házassági évfordulóját guatemalai nyaralással megünneplő amerikai pár. Egy váltási hiba miatt ez meg is valósult, bár nem egészen úgy, ahogy azt elképzelték.

„Teljesen letaglózódott” egy Costa Ricában nyaraló amerikai nő, miután közel 30 ezer dollárt – 10,4 millió forintot – számolt fel neki egy útért az Uber alkalmazása.

A rémálomba forduló álomnyaralásáról TikTokon is helyzetjelentést adó Dominique Adams a Newsweeknek mesélt arról, hogy mi történt vele, miután a repülőtérről a szállodájába vezető útért levontak a számlájáról 29 994 dollárt.

Az Egyesült Államokban élő Adams éppen a férjéhez tartott, hogy megünnepeljék az ötödik házassági évfordulójukat Guatemalában, amikor észrevette, hogy a legutóbbi fuvarjának a díját az Uber tévedésből amerikai dollárban vonta le a számlájáról Costa Rica-i colon helyett.

29 994 colon egyébként körülbelül 55 amerikai dollárnak – azaz nagyjából 19 ezer forintnak – felel meg.

Az igazán nagy baj azonban csak ezután jött. Amikor Adams a bankját és a fuvarszervező céget is megkereste a problémával, akkor egyik helyről sem kapott túl sok segítséget – így legatyásodva kellett megünnepelnie az ötödik házassági évfordulóját.

Határozottan aggódtam, hogy nem fogom visszakapni a pénzemet, mert az Uber és a bankom sem volt segítőkész, és nem nyújtott semmilyen megoldást. Folyamatos harcban voltam velük

– mondta Adams, aki szerint a két cég egymásra mutogatott. Illetve a bankja őt is hibásnak tartotta az egészben, mondván, a tranzakció azért maradhatott a radarjuk alatt, mert a nő elővigyázatosságból figyelmeztette őket a Közép-Amerikába tervezett utazásáról.

@dominique.xo.xo Trying not to let this ruin the remainder of my trip, but…. Yes! @Uber charged me $29,994 for a single ride! Correct conversion should have been $54, but was charged 600% more. Contacted Uber: They replied w/ “Do not worry”, but did not provide any further assistance 😩 I cannot find a customer service number anywhere. They have ignored my messages & I have only received pre-generated messages. Yes, I contacted my financial institution @Altura Credit Union immediately. They said there is nothing they can do about it at the moment as I have to wait another 4 days for the amount to possibly convert to the correct amount. Cannot believe they allowed a payment of this amount to process. Failed security measures & negligence. So now I am on a trip out of the county with no way to access my funds 🙃 Pray for me 🙏🏽 Just trying to enjoy my vacation 🌴 ##emotionaldamage##horrorstory##uberscam##uber##fyp##viral##travelhorrorstory##wtf##traveltiktok ♬ Song Oh no oh no oh no no no

A vétkes pénzintézet, az Altura Credit Union nevű kaliforniai székhelyű bank azután ismerte be a hibát és kért elnézést nyilvánosan, hogy Adams férje elkezdett panaszkodni a Twitteren.

Adams szerint a bank munkatársai azt javasolták neki, hogy lépjen kapcsolatba az Uberrel, de az ő ügyfélszolgálatuktól csak előre generált üzeneteket kapott válaszul.

Ennek eredményeképpen nagyon kevés pénzük maradt arra, hogy kiélvezzék az évfordulós nyaralást.

Négy napig nem tudtunk hozzáférni a pénzünkhöz. Volt egy kis készpénzünk, amiből épphogy kijött a hajókirándulás és a szállítás, de ezen kívül a nyaralásunk lényegében félbeszakadt

– panaszkodott Dominique Adams, akinek minden bizonnyal felejthetetlen élmény marad az ötödik házassági évfordulója. Bár nem pont úgy, ahogy elképzelte. Az utazásközvetítő cég egyelőre nem reagált nyilvánosan a bakira.

Hasonlóan járt ősszel egy manchesteri férfi is, ám ekkor nem a pénzváltással, hanem a helymeghatározással akadtak gondjai az Uber algoritmusainak.

Milliókba került pár perc taxizás ennek a férfinek
12 font helyett 35 ezer fontos számlát kapott a manchesteri férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik