A 24.hu is megírta, hogy hétfő hajnalban betörtek Zalatnay Sarolta tárnoki házába, amíg ő aludt. Készpénzt és ékszereket loptak el az otthonából, az énekesnő pedig az eset óta rettegésben él, mindig van nála egy-egy barát, hogy ne maradjon egyedül éjszakára.
Nem is tudom, mi lesz, ha eljön a nap, amikor a barátaim közül senki nem ér rá, hogy nálam töltse az éjszakát. A betörés óta minden megváltozott, valami eltört bennem. Hazatérve nem azt teszem, amit mindig, vagyis egy fellépés után nem csak úgy ledobálom a táskám, a kocsikulcsom és a ruháimat, és nem csak bedőlök az ágyba. Folyton az jár a fejemben, hogy valaki, vagy valakik ott vannak a házban. Minden helységet ezerszer ellenőrzök és minden értékemet gondosan elzárok
– mondta a Ripostnak Zalatnay, aki éjjelente félóránként felriad, hogy ellenőrizze, minden ajtó és ablak zárva van-e a házban.
Ha pedig a kutya csak vakkant egyet álmában, órarugóként pattanok fel és rám tör a félelem. Hiszen a vizsla azon az éjjelen is jelzett, csak nem foglalkoztam vele. Persze lehet, hogy éppen ez mentette meg az életemet, vagy a testi épségemet, hiszen fogalmam sincs, mi történhetett volna, ha akkor felkelek és megnézem, miért ugat.
Az énekesnő saját bevallása szerint már nem is tér haza szívesen, gyomorideg tör rá, amint elhajt a Tárnok tábla mellett.
Eddig mindig a kapu előtt parkoltam, de most beállok a kapu mögé, amit lakattal zárok le. Belépve minden villanyt feloltok, és úgy is hagyom reggelig. Azt hiszem, ezt hívják poszttraumás stressznek, és ez nagyon nincs így jól. Az eset óta a szomszédokkal fokozottan figyelünk egymásra és persze mindenki fél, hiszen nem kizárt, hogy sorozatbetörőkkel van dolgunk
– tette hozzá.