Élet-Stílus

Betörtek Zalatnay Sarolta otthonába, miközben az énekesnő aludt

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA
Készpénzt és ékszereket is elloptak tőle.

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség Zalatnay Sarolta tárnoki házához, hétfőre virradóra ugyanis betörtek az énekesnőhöz – írja a Bors. A lap megkereste Zalatnayt, aki elmondta: nagyon feldúlta őt az eset, és nem érti, ki képes ilyesmire. Felidézte azt is, mi történt, hogyan jött rá, hogy loptak tőle.

Hajnalban arra keltem, hogy a kutyám vadul ugat, de nem igazán vettem komolyan. Még rá is szóltam, hogy hagyja abba. Majd később, reggel, a szokásos időben felkeltem, és ahogy mindig, leültem a számítógéphez. Ekkor döbbentem rá, hogy valami nem stimmel. Bevertem ugyanis a térdem a gép mellett kihúzott fiókba, amit biztos nem én hagytam nyitva. Ekkor hasított belém a fájdalmas felismerés, hogy betörők jártak az otthonomban. Az első sokk után próbáltam felmérni, hogy miket vittek el tőlem. Nos, bár a házat nem dúlták fel, nem csináltak felfordulást, készpénzt és ékszereket biztos loptak tőlem

– fogalmazott, hozzátéve: nagyon bízik a rendőrség szakszerű munkájában, és reméli, hamar elkapják a tettest vagy tetteseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik