Élet-Stílus

Amanda Bynest ön- és közveszélyesnek nyilvánították, pszichiátriai megfigyelés alá került

Paul Morigi / WireImage / Getty Images
Paul Morigi / WireImage / Getty Images
A minap rendőrök vették őrizetbe a színésznőt.

Lapunk is megírta, hogy Amanda Bynest a hétvégén rendőrök vették őrizetbe, miután szombat reggel bejelentést kaptak egy „bajba jutott nőről”. A lap szerint három járőrkocsi érkezett meg a helyszínre, a színésznő pedig nyugodtan viselte, ahogyan megbilincselik. A rendőrök az őrsre vitték, ahol egy hivatásos orvosi egység már készenlétben állt, hogy megvizsgálják és megállapítsák, szüksége van-e további kezelésre.

A TMZ hozta le a sztori folytatását: a lap szerint a szakemberek úgy ítélték meg, hogy

az egykori gyereksztár veszélyt jelent önmagára és másokra is, ezért ismét beutalták a pszichiátriára.

A helyi törvények szerint ilyenkor akár 72 órán keresztül is bent tarthatják megfigyelésre.

A bulvárlap információi szerint Bynes hívta ki magára a rendőrséget szombaton.

Idén ez a második alkalom, hogy a színésznőt pszichiátriai megfigyelés alá helyezték. Az első eset márciusban történt, miután meztelenül találtak rá Los Angeles belvárosának utcáin bolyongva. Akkor három hetet töltött a kórházban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik