Élet-Stílus

Dedikált fotót kaphatnak Bódi Sylvitől, akik megvásárolják használt ruháit és személyes tárgyait

TV2
TV2
Pár éve a bugyijait árulta, most egyebek mellett tangás bikinijeit lehet megvenni.

Gardróbvásárt tart Bódi Sylvi, ugyanis szeretne megválni néhány ruhájától, amik már nem mennek rá, mivel a szörfözés miatt megizmosodott a felsőtestére.

Bár fogytam ahhoz képest, mint amikor kimentem Balira, de sok izmot szedtem fel, főleg felsőtestre. Kiszélesedett a deltám, a vállaim, így itthon azzal szembesültem, hogy sok ruha nem jó már rám, nem tudom teljesen felhúzni a cipzárt. Kidobni nem szeretek semmit, ezért a kiszelektált ruhadarabok egy részét eladományozom, a másik részét pedig eladom, új életet adva ezzel a ruháknak

mondta el a modell a Borsnak.

Azt mondja, eljött az ideje, hogy gyakorolja az elengedést, és igyekszik nem gyűjtögető életmódot folytatni, mert a ruhakészítés az egyik leginkább környezetszennyező ipar. Ő a túrkálóba járást sem tartja cikinek, és elmondása szerint a ruhatára nagy része 10-15 éves darabokból áll.

Azt is bevallotta, hogy vannak darabok, amiktől nehéz szívvel válik meg – például egy Versace estélyi ruhától, aminek az eredeti ára kétmillió forint volt. „Persze mindent jelentős árengedménnyel adok” – tette hozzá. A ruhák mellett egyébként használati tárgyakon is szeretne túladni.

Néhány tangás bikinit meghirdettem, azokra már több vevő is sorban áll. De eladom a nevemre gravírozott boros poharat, amiből egy nagyszabású szülinapi partimon ittam, és eladásra kerül egy műsorban hordott pólóm és törölközőim is. Tudom, hogy sokaknak számít, hogy tőlem kapják, ezért a legtöbb esetben dedikált fotót is mellékelek.

Bódi Sylvi néhány éve „használt bugyi börzét” tartott, ami annak idején hatalmas sikert aratott.

A világ összes bugyiját eladhattam volna! Persze jó kis médiafogás volt, hiszen a »használt bugyi« kifejezés kissé félreérthető volt. Természetesen minden ki volt mosva, nem arról volt szó, hogy »műsoros« lenne

– emlékezett vissza jókedvűen.

Kapcsolódó
12 óra alatt elkapkodták Bódi Sylvi használt bugyijait
Férfiak és nők is voltak a jelentkezők között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik