A Facebookon jelentette be péntek délelőtt Rost Andrea, hogy nem írja alá a következő szezonra szóló szerződését a Magyar Állami Operaházzal, sőt, már a nyári előadásait is lemondta. Az énekesnő azután döntött így, hogy tavasszal ő is megpályázta az Operaház főigazgatói posztját, de végül az eddigi főigazgató, Ókovács Szilveszter maradt a helyén.
Az operaénekesnőt a Blikk érte el, hogy beszéljen bővebben:
Úgy érzem, hogy az operajátszás elsősorban az énekesekről szól, ezt, mint operaénekes, mindenhol így éreztem a világban, bármely nagy operaházban léptem fel. Itthon azonban egy jó ideje nem ezt tapasztalatom. Az Operaházban kialakult nyomasztó hangulat, mint művészembert, számtalan alkalommal lelkileg megviselt, így fordulhatott elő, hogy előadást is le kellett mondanom. Hosszú hónapok óta többször próbáltam ez ügyben is időpontot kérni a főigazgató úrhoz, mivel személyesen szerettem volna egyeztetni az évadról és a pályám jelenlegi szakaszában nekem való lehetőségekről, ám erre a mai napig nem került sor.