A 32 éves Kyle Gordynak saját bevallása szerint 65 gyereke született szerte a világban – további hét van úton –, miután felajánlotta segítségét családoknak, akinek nem lehetett gyerekük.
Mostanra viszont már elege lett az egészből, azt tervezi, felhagy, vagy legalábbis minimalizálja a jótékonykodását, neki már csak az lenne a fontos, hogy megtalálja élete szerelmét.
Nemrégiben az egyik megadományozott nővel volt egy kapcsolata, ami reménytelinek tűnt, de végül két hónap után vége szakadt.
Nem akarta elfogadni, hogy továbbra is adományozok, és azt mondta, ez hosszútávon nem fog így működni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Most viszont már komoly kompromisszumokra is képes lenne egy komoly kapcsolatért, belemenne, ha a barátnő azt akarná, hogy havonta csak egyszer vagy kétszer adakozzon, vagy ő akarná kiválasztani a személyeket, akinek adakozhatna.
Elfogadnék bizonyos szabályokat, és áldozatokat hoznék azért a nőért, akit feleségül tudnék venni.
Ugyanis eddig a kettő, már a párkapcsolat és az adakozás, azaz a munkája nem fért meg egymás mellett. Nem volt szexuális élete, nem akarta a munkája sikerességi rátáját ezzel rontani.