A hétvégén tartották a Gyöngyhajú lány balladája című darab első sajtónyilvános előadását, ami után a Bors készített interjút a főszerepet játszó Kóbor Lénával és édesanyjával, Kóbor-Deme Zsókával.
Végtelenül örülök, hogy így megsegít bennünket a Jóisten. Tudom, mindig csak jókat mondok a lányomról, biztosan unalmas már, de valahogy Léna a színpadra született, és a színpad is imádja őt!
– mondta a lapnak a néhai Kóbor János felesége.
Kóbor Léna megosztotta az olvasókkal, hogy az iskolai teendői és a színházi munka miatt sűrűek a napjai, édesanyja viszont mindenben támogatja, hozza-viszi napközben.
Ami az előadást illeti, elárulta, hogy a színpadra lépés előtti percekben nagyon izgul, pánikolva rohangál körbe-körbe, de mindig van mellette valaki, aki megnyugtatja.
A rendező, Pozsgai Zsolt is az utolsó pillanatig nyugtatgat a színpad széléről, ahogyan a stáb összes tagja is segítőkész, nagyon aranyos mindenki, és befogadtak, úgy érzem. Amikor a színpadra lépek, akkor már minden rendben, hiszen a húsz felcsendülő Omega-sláger által a papa is jelen van velem a színpadon… érzem
– tette hozzá.