Élet-Stílus

Úgy néz ki, ugyanannál a kastélynál forgattak klipet Rácz Gergőék, mint Horányi Juli és Rúzsa Magdi

Ez lehet a harmadik a klip, amit a közelmúltban a kunbaracsi Vörös-kastélynál forgattak.

Horányi Juli két héttel ezelőtt az Instagram-oldalán beszélt arról részletesen, hogy úgy látja, Rúzsa Magdi Elmegyek című videoklipje az ő korábbi, Sebzetten című klipjének másolata.

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy véletlen az, hogy Magyarországon, ebben a pici zeneiparban két hónap különbséggel két ugyanolyan klip készüljön, ugyanazon a helyszínen, ugyanolyan snittekkel, a bőrkesztyűvel, amivel vezet, az autóval, a lángokkal

– mondta akkor az énekesnő.

A vádakra reagálva Rúzsa Magdi elismert néhány átfedést, de szerinte a közös helyszínen kívül nem jelentősek a hasonlóságok, így arra kérte Horányit, „ne beszéljen sületlenségeket”.

Az ügy ezután is folytatódott, az énekesnők megszólaltak tévés műsorokban is, Horányi Juli ügyvédhez fordult, hogy tisztában legyen a jogi lehetőségeivel, ugyanis mint hangsúlyozta: a fő motivációja az, hogy igazságot szerezzen a klipjén dolgozó kreatív szakembereknek, akiket véleménye szerint megalázott a gyártócég.

Rácz Gergő és Orsovai Reni a minap ugyancsak az Instagram-oldalukra posztolták az új közös daluk hamarosan megjelenő klipjének néhány kockáját. A szóban forgó rövid előzetesben szintén feltűnik a háttérben a kunbaracsi Vörös-kastély, ahol korábban Horányi Juli és Rúzsa Magdi is forgatott – mindezt többet jelezték is az előadóknak a poszt kommentszekciójában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rácz Gergő Hivatalos (@raczgergo_official) által megosztott bejegyzés


Április közepén megírtuk, hogy az említett kastély egyébként eladó.

Kapcsolódó
Plágiumvád: Eladó a kastély, ahol Horányi Juli és Rúzsa Magdi klipjét is forgatták
A mindkét klipet gyártó cég nem akar nyilatkozni az ügyről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik