Élet-Stílus

Horányi Juli: Nagyon szomorú vagyok, mert az lett a narratíva, hogy én Rúzsa Magdit támadtam meg

RTL és Czeglédi Zsolt / MTI
RTL és Czeglédi Zsolt / MTI
Többször is próbálta felvenni a kapcsolatot az énekesnővel, de nem járt sikerrel.

Horányi Juli hétfőn az Instagram-oldalán számolt be arról a követőinek, hogy kísértetiesen hasonló elemeket fedezett fel a februárban debütáló Sebzetten című videóklipjében, és Rúzsa Magdi a napokban megjelent Elmegyek című dalához készült klipjében. Az énekesnő szerint Rúzsa zenei videója az ő korábbi klipjének másolata.

A plágiumvádra Rúzsa Magdi is reagált, két alkalommal is: mint mondta, szerinte az egyezések a véletlen művei, a Tények Plusz tegnapi adásában pedig kijelentette: nem tartja szerencsés dolognak nem elgondolkodva, hirtelen, indulatból lopással vádolni bárkit a médiában.

Horányi ez idő alatt több platformon is jelezte, hogy a gyártócégnek szólt az üzenete, nem a Megasztár egykori győztesét támadja. Így tett ma a Reggeliben is, ahol elmondta, bántja a kialakult helyzet.

Nagyon szomorú vagyok, és nagyon bánt az egész történet. Most már legfőképpen azért, mert tényleg az lett a narratíva, hogy én a Rúzsa Magdit támadtam meg, holott nem ez történt. Tudomásom szerint ugyanaz volt a gyártócég, és én kezdettől fogva őket teszem felelőssé

– magyarázta az énekesnő.

Mint mondta, a botrány kirobbanása előtt nem csak neki tűnt fel a két klip közötti hasonlóság: egymástól függetlenül a videó rendezője és az operatőre is jelezte neki, hogy „valami nem stimmel”, túl sok az egyezés.

Horányi szerint Rúzsa Magdi ugyanúgy elszenvedője az esetnek, mint ő és a csapata. Hangsúlyozta, a fő motivációja az, hogy igazságot szerezzen a klipjén dolgozó kreatív szakembereknek, akiket véleménye szerint megalázott a gyártócég. Örülne egy nyilvános bocsánatkérésnek a cég részéről, vagy valamiféle kártérítésnek, de egyelőre nem tudja, mire számíthat, ezért ügyvédhez fordult. Hozzátette: többször próbálta felvenni a kapcsolatot Rúzsa Magdival, de csak a menedzserét sikerült elérnie, akinek kifejtette az álláspontját.

Miller Dávid az adásban jelezte, a Reggeli stábja Rúzsa Magdit is kereste a témával kapcsolatban, hogy mindkét oldalt megszólaltathassák, de mint mondta: „ez sajnos nem tudott létrejönni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik