Élet-Stílus

Kölcsönvette a vibrátorát a lakótársa, ezért rendőrt hívott rá

Maksym Ponomarenko / Getty Images (illusztráció)
Maksym Ponomarenko / Getty Images (illusztráció)
A Miamiban élő nőnek végül hat rendőr segített a költözésben.

Egy igazán bizarr történetről számolt be minap a Daily Star című brit bulvárlap egy Amerikában, egészen pontosan Miamiban élő nőről, aki a TikTokon mesélte el, hogyan fajult a lakótársával való egyik konfliktusa odáig, hogy rendőrt kelljen hívnia.

A közösségi oldalt Modmaxxx néven használó fiatal nő, Max még április elején töltötte fel azt a videót, amiben elmeséli, hogy a lakótársa a megkérdezése nélkül kölcsön vette a vibrátorát, és amikor szembesítette a dologgal, akkor annyira egymásnak estek, hogy végül a hatóságokat is értesíteni kellett.

A nő pár napig a szüleinél volt látogatóban, de amikor hazaért, hiába kereste hőn szeretett eszközét az éjjeliszekrényén, pedig ott hagyta utoljára. Majd hiába kutatott át mindent kétségbeesve a szobájában, sehol sem lelte a vibrátort. Végül háromnegyed óra keresgélés után úgy döntött, hogy benéz a lakótársa szobájába is – és legnagyobb meglepetésére itt volt a szexuális segédeszköz.

Max ekkor még egyedül volt, ezért lakótársa hazaérkezésekor jobbnak látta elhagyni a lakást, hátha addig visszateszi a vibrátorát a helyére, és konfrontáció nélkül megoldódik a helyzet. Mire hazaért, a lakótárs vissza is rakta az engedély nélkül kölcsönvett szexuális segédeszközt. Ennek ellenére sikerült annyira összeveszniük, hogy Max ijedtében felhívta a szüleit, akik azt tanácsolták neki, hogy értesítse a rendőrséget.

Végül hat rendőr jelent meg a lakásban, hogy nyugalomban tartsák a feleket, amíg a nő összepakolt, és elköltözött a vibrátorával együtt.

A videót, amiben Max megosztja a megpróbáltatásait a TikTok népével, eddig több mint 2,4 millió alkalommal játszották le.

@modmaxxx

The story gets even crazier lol!!! Has this happened to anyone

♬ original sound - MAX

Ajánlott videó

Olvasói sztorik