Élet-Stílus

Tavaszi megújulás – méregtelenítés bioinformációs gyógynövény-koncentrátumokkal

Energy
Energy
Mivel a tavasz az újjászületés időszaka, a kezdetek évszaka, kiváló feltételeket biztosít a méregtelenítő kúrákhoz és erőink megújításához.

A tavaszi „nagytakarításhoz” elengedhetetlen, hogy egy kicsit alakítsunk az étrendünkön. Kezdhetjük azzal, hogy átmenetileg elhagyjuk a húst, mert ugyan télen a legfontosabb hajtóerőt testünk számára a zsírok jelentették, most, hogy átléptünk a tavaszba, a cukrok feldolgozása veszi át a vezető szerepet. Elérkezett a korai saláták, friss zöldek és gyümölcsök ideje.

A testnek fokozatosan meg kell szabadulnia minden régitől, minden feleslegestől – azaz méregtelenítenie kell. A tavasz új, friss energiájának így lesz hova megérkeznie.

Az ősi Kínában úgy vélték, hogy a kozmosz összetételét ötféle energia befolyásolja, mely energiák irányítják a bolygók energetikáját és együttműködését, köztük természetesen a Földét is. Megtalálták ennek az öt, minőségileg különböző energiafajtának a szimbolikus megnyilvánulását is itt a bolygónkon, ez pedig öt elem, a Fa, a Tűz, a Föld, a Fém és a Víz. Ez az öt mozgatórugó az anyagi világ minden jelenségében jelen van, befolyásolja az ember szervezetének működését, testi, lelki állapotát.

Hogyan tudjuk ezeket az energiákat hasznosítani az egészségünk érdekében?

Tekintsünk az emberi szervezetre egységes egészként. Nem létezik benne sem egészség,
sem betegség, csakis harmónia vagy diszharmónia. Törekedjünk az egyensúlyi állapot fenntartására, hívjuk segítségül a természetet!

A tavasz időszaka a Fa elemhez tartozik. A Fa elem a növekedés és a személyes térben való terjeszkedés szimbóluma. Bátorságot ad, hogy képesek legyünk változtatni, és megvalósítani „világmegváltó” elképzeléseinket. Erősíti az egészséges önbizalmat és segít átlátni a dolgokat. A Fa elem energetikailag a máj és az epehólyag uralkodó eleme, mindenképpen ajánlott tehát ilyenkor májunk és epénk fizikai egészségére figyelmet fordítani, amivel lelki folyamatainkat is támogatjuk.

Hogy ezeknek az új energiáknak utat adjunk, és szervezetünket megfelelően megtisztítsuk, az ENERGY készítményei nagy segítségünkre lehetnek. Az Energy mélységes felelősségtudattal, valamint a fitoterápia, az aromaterápia, a homeopátia legújabb ismereteinek felhasználásával és a hagyományos kínai orvoslás alapelvei iránti tisztelettel állítja elő készítményeit.

A Pentagram® regeneráció módszere alapján kifejlesztett és összeállított gyógynövény-koncentrátumok, az öt fő természeti elemet képviselik: a Fát, a Tüzet, a Földet, a Fémet és a Vizet. A különleges bioinformációs gyógynövény-koncentrátumok kölcsönösen kiegészítik, kiegyensúlyozzák egymást, és közösen, egységben alkotnak olyan rendszert, amely hatékonyan regenerálja az ember szervezetét.

A tavaszi méregtelenítéshez és az új energiák befogadásához a Fa elemnek megfelelő REGALEN gyógynövény-koncentrátumot és krém párját, a PROTEKTIN-t célszerű választanunk.

A tisztító kúrát kezdhetjük egy kellemes fürdővel. Keverjünk el egy kádnyi vízben egy kis PROTEKTIN krémet. Fürdés közben bőrradírral távolítsuk el az elhalt hámsejteket, mint egy eltávolítva a régi „kérget”. Ha egy fa kérge egészséges, az arra utal, hogy maga a fa is egészséges, így tegyük ezt meg a bőrünkért is. Fürdés után itassuk fel testükről a vizet úgy, hogy kicsit nedves maradjon, majd kenjük be magukat PROTEKTIN-nel a fejük búbjától a sarkukig.

Energy

A Fa elemhez tartozó PROTEKTIN játszva elbánik a legtöbb kiütéssel, viszketéssel, gombával, miközben óvja a testet a különböző sugárzásokkal szemben – és még meg is fiatalítja.

Belső méregtelenítéshez a REGALEN gyógynövény-koncentrátumot javasoljuk. A Fa elem uralma alá szerveink közül a máj, és a epehólyag tartozik. A máj biztosítja az energia szabad áramlását a testben. A máj felel a védelemért, az előrelátásért, a tervezésért, a felszabadításért. Az epehólyag a dolgok működésbe hozásáért, a döntésekért, a cselekvés elkezdéséért, valamint a fej energiájának kontrolljáért felelős.

A REGALEN nemcsak megtisztítja a májunkat, de harcba száll a kezdődő allergiával, az erős szél okozta fejfájással, az ínfájdalommal, a szemszárazsággal és az állandó könnyezéssel. Étkezés utáni teltségérzet, puffadás, epeproblémák, allergia, bizonyos élelmiszerekkel szembeni intolerancia, kiütések, makacs gombás fertőzés, székrekedés vagy épp hasmenés – alkalmával ideális a REGALEN alkalmazása.

Energy

Boldogan megújul a mikrobiom, de nem csak a bélrendszerünkben, hanem a szervezet egészében. Megtisztulnak a beleink, beindul az emésztés, nő a máj, az epe és a hasnyálmirigy energiája, illetve harmonikusabbá válik e két szerv együttműködése. Mindez elősegíti a táplálékból származó tápanyagok megfelelő felhasználását, aminek köszönhetően több erőnk lesz, így a tavaszi fáradtság is elkerülhet minket.

A tavasz nem csak körülöttünk, de bennünk is új életre kel. Mi is elválaszthatatlan részei vagyunk a természetnek, reagálunk a ciklusaira, illetve mindarra, ami benne zajlik.

Energy

Ajánlott videó

Olvasói sztorik