Élet-Stílus

Molnár György Elefánt: Nem folytatom az Omegát, az Omegának vége

Több mint öt évtizeden át játszott a zenekarban.

Molnár György Elefánt, az Omega gitárosa a múlt héten nyilatkozott arról, hogy sikeresen kigyógyult a rákos megbetegedéséből. Mint mondta, kőkemény időszak van mögötte, túl esett a kemoterápián és operációja is volt.

A zenész a minap a Fókusznak adott interjút, melyben egyebek mellett arról is szó esett, hogy a jelenlegi, tünetmentes időszakot egyfajta újjászületésként éli meg, de sokszor megérinti az elmúlás gondolata is, hiszen a betegsége évei alatt több pályatársát, köztük Benkő Lászlót, Mihályi Tamást és Kóbor Jánost is elveszítette.

Molnár 55 éven át volt a zenekar tagja, de úgy véli, az Omega-korszak mostanra teljesen lezárult.

Nem folytatom az Omegát, az Omegának vége. Van egy történelme, van egy nagyon komoly története, amit a levegőbe írt bele és nem lexikonokban van lefektetve

– magyarázta a gitáros, aki jelenleg azon dolgozik, hogy a fennmaradt Omega-anyagot újra kiadják lemezen és CD-n is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik