Élet-Stílus

Molnár György Elefánt: Túl vagyok a rákon! Kőkemény időszak van mögöttem

Sárközy Mariann / Story4 TV
Sárközy Mariann / Story4 TV
Az Omega gitárosának azt mondta az onkológusa, hogy szerinte többet nem fognak találkozni.

Molnár György Elefánt, az Omega együttes gitárosa kétszer küzdött meg rákkal, tavaly tavasszal újult ki daganatos betegsége. A zenész most úgy nyilatkozott, meggyógyult.

Túl vagyok a rákon! Kőkemény időszak van mögöttem. Volt operáció, kemoterápia, minden, amit el lehet képzelni, de legyőztem a gyilkos kórt, jól vagyok. Az onkológusom szerint többet nem fogunk találkozni. Ráadásul valamelyik nap fiatalembernek szólítottak a bevásárlás alkalmával. Mondtam nekik, hogy jövök máskor is

idézi Molnárt a Borsonline. A gitáros elárulta, rokonai rengeteg energiát adtak neki, végig támogatták őt.

Már tudok járni a botom nélkül, ez pedig tényleg elmondhatatlanul nagy öröm számomra. A fogason lóg mutatóba, emlékeztetőül, mekkora harcot hagytam magam mögött győztesen

– mondta el Elefánt, aki nem tervezi, hogy a jövőben elhagyná a színpadot.

A zene szeretete örök. Nem hiszem, hogy valaha bejelentem a visszavonulásom. Jelenleg is dalt írok, aminek Utolsó mohikán lesz a címe. Ezt most befejezem, és elgondolkodom a következő dalon. A zene kiváló gyógyír a lélek számára. Lekapcsolja az embert a napi problémákról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik