Élet-Stílus

Szórakozásból vett egy DNS-tesztet, tönkrement a családja

Getty Images
Getty Images
19 éves titokra derült fény.

Úgy gondolta egy 19 éves férfi, hogy csatlakozik a népszerű trendhez és vesz magának és az apjának egy DNS-tesztet, amiből kiderülhet például az is, milyen származásúak. Meg is csinálták a tesztet, megkapták az eredményeket, de lesújtó eredményeket kaptak.

Bementem a DNS-rokonok részbe, hogy megnézzem az egyezéseket. A tetején az szerepelt, hogy az apám csak 29,2 százalékban osztja a DNS-emet, ami azt jelentené, hogy a féltestvérem, ami lehetetlen.

– idézte a fiatalt a Mirror a Reddit-posztja alapján. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ugyanabba a haplocsoportba tartoznak, apai ágon rokonok.

Később arra is fény derült, hogy az unokatestvérével 24,6 százalékban egyezik meg a DNS-e, ami szintén értelmezhetetlen (lenne), mert ez is a féltestvérséget jelentené, nem az unokatestvérséget, akkor ugyanis a DNS-ük 12 százalékának kéne megegyezni

Nem tudta, hová tegye mindezt, hiszen a DNS-teszteknél kicsi az esély a tévedésre, és a százalékos megoszlások is túl pontosak voltak a rokonaival.

Egyetlen magyarázat van arra, amit láttam, hogy a nagybátyám, az unokatestvérem apja, az apám fivére az apám.

Nem akarta elhinni, amit lát, ezért odament anyjához és szembesítette az eredményekkel. Az anya azonnal elsápadt, de először tagadott. Mikor mondta a fiú az eredményeket lobogtatva, hogy márpedig ez az egyetlen lehetőség, az anya összeomlott és kérlelte fiát, ne mondja el az apjának.

A fiú erre nem volt hajlandó, először az unokanővérét hívta fel az eredményekkel, aki sikítva tette le a telefont, aztán az apja is hazaért, aki azt kérdezte tőle, mi baja lett az anyjának.

Neki is elmondott mindent. Az apa magába roskadva hagyta el a szobáját.

A következő órákban hallottam, ahogy a családom szétesik az ajtóm előtt. A szüleim heves vitába keveredtek, majd a nagyszüleim is átjöttek, hogy megnézzék, mi történik.

A nagybátyja, biológiai apja is átért hozzájuk, a két apa össze is verekedett.

Egy darab szarnak érzem magam most. Tudom, hogy nem az én hibám, de akkor is úgy érzem, hogy ez az egész miattam van. Ha a szülinapomra kapott pénzemet másra költöttem volna, semmi sem történt volna. Egy másik részem viszont örül, hogy megtudta az igazságot

– írta a bejegyzése végén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik