Élet-Stílus

„Álommunkát” ígér ez az elhagyott skót sziget egy házaspárnak

stevegeer / Getty Images (Illusztráció)
stevegeer / Getty Images (Illusztráció)
Dél-Rona szigete – ahova rögtön két új munkaerőt is keresnek – kevesebb mint 10 négyzetkilométer, és összesen 4 darab nyaraló van rajta.

Egy aprócska, jelenleg mindössze két állandó lakossal rendelkező skót sziget „álommunkát” kínál egy házaspárnak. Dél-Rona, a Belső-Hebridák – azaz a Skócia északnyugati partjainál található szigetcsoport – egyik szigete csak hajóval közelíthető meg, kevesebb mint 10 négyzetkilométer területű, és összesen négy nyaraló van rajta.

A sziget most egyedülálló lehetőséget biztosít egy nyugalomra vágyó párnak, akiknek fizetnek azért, hogy az elhagyatott földdarabra költözzenek – számolt be a LADbible.

A HiJOBS nevű állásportál hirdetése szerint az egykor kalózok rejtekhelyeként is használt szigetre a következő formában keresnek két, ideális esetben egy párt alkotó embert – akiknek a lakhatását is biztosítani fogják:

  • Egy embert főállásban vennének fel arra, hogy a szigeten található két nyaralót rendben tartsa, a szigetre érkező turistákat fogadja, és a szigeten élő 180 szarvas gondozásába is besegítsen.
  • A partnerét pedig félállásban, a másik új munkaerő segédjeként alkalmaznák.

Mondjuk, a vendéglátáshoz kapcsolódó és a hétköznapi háztartási teendők mellett a vadhús feldolgozásából is ki kell venniük a részüket. Illetve az is elvárás a jelentkezőkkel szemben, hogy természetbarátok legyenek, akik egyúttal megbízhatóak, rugalmasak és lelkesek is, és értenek ahhoz, amihez ilyen környezetben kell. Valamint az is, hogy bírják a hosszú ideig tartott izoláltságot, szeressenek társaságban lenni, és jó házigazdaként bánjanak a vendégekkel.

És az sem árt, ha a jelentkezők konyítanak valamennyit a megújuló energiaforrásokhoz, mivel a szigetnek nincs közvetlen összeköttetése Nagy-Britannia energiahálózatával.

Egy olyan lelkes ingatlankezelőt és a partnerét keressük, akik igazán belevetik magukat a sziget életébe és a szabadtéri munkába. Olyasvalakiket, akik olyanok, mint maga a sziget – önellátóak, rugalmasak és talán egy kicsit vadak is. A sziget az otthonunk és az életünk, és tudjuk, hogy a megfelelő jelöltek ugyanúgy beleszeretnek majd, mint mi

nyilatkozta a sziget vezetője, Bill Cowie a Daily Record című lapnak.

Akit az elszigeteltség  és a zordnak hangzó körülmények nem riasztanak el, annak a „gyönyörű helyen lévő, a tengerre néző, kiemelkedő panorámával rendelkező” szállás ígérete is csábító lehet. A hirdetésre itt lehet jelentkezni.

Nyitókép: Dél-Rona, Raasay szigete és Skye szigete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik