A ValóVilág legutóbbi adásában a villalakók megnézhették a nyugiszobában elhelyezett 36 milliós fődíjat, eközben pedig azt is elárulták, mire költenék a szóban forgó összeget, ha nyernének. VV Rico bevallotta, hogy bár nem hangoztatja, nagyon nehéz körülmények közül érkezett, és sok adósságot halmozott fel, amiket a nyereményből meg tudna téríteni.
Rengetegszer volt problémám a pénzzel, és nekem van rengeteg tartozásom, sajnos igen, ezt fel kell vállalni. Amit ebből ki tudnék nullázni, és ez a pénz nemcsak az én életemet változtatná meg, de édesanyukámét is. Mert ki tudnánk nullázni azokat a dolgokat, amik miatt teherben élünk, és adott helyzetekben frusztráltak vagyunk, nem tudunk olyan felszabadultan élni, mert tudjuk, mi az, ha nem fizetjük be ezeket a dolgokat
– magyarázta a villalakó, aki biztosan ott lesz a döntő előtti utolsó párbajon.
VV Melina a pénz mellett ülve arról beszélt, hogy a villába érkezése előtt két főállásban dolgozott, de így sem keresett annyit, amennyivel segíteni tudta volna a szüleit, pedig nagyon vágyna rá.
VV Kriszti a könnyeivel küzdve mondta el, hogy a győzelemmel a szüleinek szeretne bizonyítani, a nyereményből pedig egyetemre menne, hogy pszichológiát tanuljon.
VV Reni Budapestre költözne vidékről, esetleg saját lakást venne a pénzből, emellett pedig bartendernek is szívesen tanulna.
VV Lissza ugyancsak bizonyítani szeretne azzal, hogy megnyeri a játékot, elmondta viszont, hogy ő már azzal nyertesnek érzi magát, hogy eljött a villába, ahol VV Márióval is megismerkedett.