Élet-Stílus

Nem férnek be az alagutakba az új vonatok, amikre 258 millió eurót költött a spanyol állami vasút

Secundino Perez / Europa Press / Getty Images (illusztráció)
Secundino Perez / Europa Press / Getty Images (illusztráció)
Ezért az új szerelvények pályára állítása már-már a MÁV-ot is megszégyenítő tempóval több évet fog késni.

Spanyolország 258 millió eurót, azaz 100 milliárd forintot költött olyan vonatokra, amelyek túl nagyok ahhoz, hogy áthaladjanak a vasúti hálózat alagútjain. Amióta az El Comercio című helyi lap a múlt hónap végén leleplezte a hibát, két közlekedési főnököt is elbocsátottak a Euronews szerint.

Az állami vasúttársaság, a Renfe Operadora  még 2020-ban rendelte meg azt a 31 szerelvényt, amiket a súlyos tévedés miatt nem lehet majd az először megígért időpontban üzembe helyezni. Az új vonatokkal a rossz összeköttetésekkel rendelkező északi autonóm régiókban, Asztúriában és Kantábria tartományban az elöregedő flottát akarják leváltani.

Eredetileg úgy tervezték, hogy az új járműveket 2024-ben üzembe tudják helyezni, azonban a drága baki miatt a vonatok sínre helyezése 2026-ig, vagy akár még későbbre is elcsúszhat.

A helyi lap leleplezése után az is kiderült, hogy a gyártó, a baszk székhelyű CAF már 2021 márciusában jelezte a hibát. A spanyol közlekedési miniszter, Raquel Sanchez azt állítja, ő csak nemrég értesült a tévedésről, de azt is hozzátette, hogy azóta belső vizsgálatot indított annak kiderítésére, ki tudhatott a problémáról, és miért nem jelezte hamarabb a hibát. Ugyanakkor Xavier Flores, a miniszterelnöki hivatal infrastuktúráért felelős főtitkára elismerte, hogy már hónapok óta tudomásuk van a problémáról.

Kantábria autonóm régió elnöke, Miguel Ángel Revilla „kimondhatatlan baklövésnek” nevezte az esetet, és azt mondta, hogy „fejek fognak hullani” miatta. Eddig két magas rangú tisztviselőt bocsátottak el az ügy következményeként, a vasúttársaság egyik vezetőjét, és vasúti infrastruktúrát fenntartó másik állami vállalat, az Adif egyik vezetőjét.

A súlyos tévedés egyébként részben történelmi okokra vezethető vissza. Az Euronews beszámolója szerint ugyanis a régió, ahol az új szerelvényeket üzembe fogják helyezni, tele van hegyekkel, és alagutakkal, a vasúti hálózatát azonban még a 19. században építették meg, így az alagutak többsége nem felel meg a mai szabványoknak.

Az új szerelvényeket szerencsére még nem kezdték el legyártani, mivel a fejlesztés még csak a tervezési fázisában van. Ez ugyan minimalizálja a hiba költségeit, de a tervezés időigényes folyamatát így is meg kell miatta ismételni, ami késlelteti a vonatok megépítését.

Az újratervezés első lépéseként megvizsgálnak egy olyan szerelvényt, ami jelenleg is az érintett szakaszokon közlekedik, és ez alapján méretezik majd át a még mindig csak a tervezőasztalon létező szerelvényeket. Az infrastruktúrát fenntartó Adifnál pedig frissíteni fogják az országos vasúti hálozat adatait.

A spanyolországi baklövés egyébként egy fokkal jobb, mint amikor 2014-ben hasonló hibát követtek el Franciaországban, ahol a hírportál szerint a 2000 darab, francia vasúti hálozathoz nem passzoló vonatok miatt végül át kellett alakítani a peronokat az állomásokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik