Élet-Stílus

Jenna Ortegát annyira megviselte a Wednesday forgatása, hogy a stressz miatt a haját tépkedte

Gilbert Flores / Variety via Getty Images
Gilbert Flores / Variety via Getty Images
Számos alkalommal hívta fel sírva az apját.

A nagysikerű Wednesday Netflix-sorozat főszereplője, Jenna Ortega nemrégiben arról beszélt, hogy a hosszú forgatási napok, valamint a plusz cselló- és vívásórák annyira elvették minden idejét, hogy mélypontra került.

Két órával korábban kellett megjelenni a forgatáson, végigtolni egy 12-14 órás napot, majd hazamenni, bekapcsolni a Zoomot és valamilyen órán részt venni. Vagy volt olyan, hogy mire hazaértem, a csellótanárom már ott várt rám. Folyamatosan csinálni kellett valamit, és amikor jött a hétvége, és mondjuk nem forgattunk egy hatodik napon is azon a héten, akkor azt mondták nekem: »Szuper, akkor tudsz újabb leckéket venni aznap«

– nyilatkozta a színésznő, hozzátéve: alig maradt ideje aludni, a stressztől pedig kitépkedte a haját.

Annyi olyan videóchatünk volt, amikor az apám felvette a telefont, és engem látott, ahogy éppen hisztérikusan zokogok.

Ortegának kiemelten fontos volt, hogy a lehető legjobban felkészüljön a szerepére, és minél több felvételen szerepeljen valóban ő, ahogy éppen gordonkázik például. A sorozat készítője, Tim Burton próbálta őt azzal vigasztalni, hogy a jelenet mindentől függetlenül úgyis nagyszerű lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik