Élet-Stílus

Járai Máté az RTL-es távozásról: Igazán komoly érvek nem hangzottak el, amikor közölték ezt

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A nadrágszíjat ennek ellenére sem kell majd összehúzniuk feleségével.

A BEST Magazinnak nyilatkozott az RTL Reggeli című műsorból való távozásáról Járai Máté. A színész-műsorvezető azt mondja, emelt fővel tud távozni.

Valamiért nem akarnak tovább dolgozni velem, másoknak kellett a helyem. Igazán komoly érvek nem hangzottak el, amikor közölték a hírt. Ez olyan, mint egy szakítás, ott sem kell feltétlenül megindokolni a döntést, csak elmondani azt

– részletezte Járai. Állítja, nem haragszik senkire a csatornánál.

Kölcsönösen kihasználtuk egymást a csatornával 2020 szeptemberétől, amikor Kírával szerepeltünk a Nyerő Párosban. Sokat köszönhetek az RTL-nek, nemcsak azt, hogy rengeteg érdekes, nagy tudású és tehetséges embert ismerhettem meg, akik közül sokakat ma barátomnak nevezhetek, hanem hogy szinte végig képernyőn voltam. Amelyik műsorba hívtak, én elmentem, mindössze egy tévésorozatot utasítottam csak vissza. A csatorna is jól járt velem, én is jól jártam, kimaxoltuk egymást.

Anyagi gondok elé nem néz a meg nem hosszabbított szerződés ellenére sem: „Jó érzés volt, hogy azt mondhattam a feleségemnek, veszünk egy repülőjegyet, és délután indulunk egy hosszú hétvégére. És bár nem vagyok egy herdáló típus, nem lesznek kenyérgondjaink Kírával. Nem kell szorosan összehúzni a nadrágszíjat, de most anyagilag nem lehetek merész sem. Lehet, hogy majd olyan munkákat is el kell vállalnom, amit nem szerettem volna, de ez sem baj, milliók teszik ezt ebben az országban”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik