Élet-Stílus

Bérgyilkossal állt volna bosszút házas szeretőjén egy nő Nagy-Britanniában

tolgart / Getty Images (illusztráció)
tolgart / Getty Images (illusztráció)
Sőt, talán még a szerető kifejezés is erős a férfira, hiszen a bíróságon elhangzottak alapján csupán egyetlen pásztorórájuk volt egy autóban – ami után a románc többéves online és munkahelyi zaklatásba fordult át.

Egy „megszállott” gyári munkás 20 és félezer fontot (9 millió forintot) fizetett egy bérgyilkos felbérléséért Nagy-Britanniában, miután egy kollégája, akivel rövid ideig együtt volt, visszautasította őt – hangzott el az ügy bírósági tárgyalásán, melyről a Daily Mail számolt be.

A 43 éves Helen Hewlett a gyanú szerint több mint két éven át zaklatta az 50 éves Paul Beltont, majd elkeseredésében még szexuális zaklatással is megvádolta hamisan. Végül aztán a dark weben keresett egy bérgyilkost, aki hajlandó megölni a férfit úgy, hogy balesetnek tűnjön.

Az ügy pikantériája, hogy nemcsak a Belton élt házasságban, és nevelte saját gyerekeit a párjával, hanem az ügy gyanúsítottja, Hewlett is. A páros a Norfolk megyei Fakenhamben dolgozott együtt egy fagyasztott zöldségeket előállító gyárban, és a bíróságon elhangzottak szerint csupán egyetlen egyszer létesítettek intim kapcsolatot Hewlett autójában, amikor Belton szünetet tartott a munkában, a nő aznapi műszakja pedig még nem kezdődött el.

Belton azonban a munkahelyi kaland után rájött, hogy hibát követett el, amit közölt is az alkalmi partnerével. Hewlettnek viszont ez az egy alkalom is elég volt ahhoz, hogy beleszeressen a férfibe, akit aztán két és fél éven át zaklatott online, és még az új munkahelyére is követte, miután Belton besokallt a zaklatástól és tovább állt a gyárból. Ahol még szexuális zaklatással is megvádolta, hogy így tegye tönkre az életét.

Csak azt akartam, hogy hagyjon békén, és folytathassam az életemet. Csak azt akartam, hogy vége legyen

– mondta az ügy tárgyalásán a férfi. De a rémálomba forduló románc itt nem ért véget, ugyanis Hewlett a megtakarításait felhasználva megbízott egy bérgyilkost is egy online bérgyilkoskereső oldalon keresztül.

Mikor a letartóztatása után a nőt szembesítették az utóbbi váddal, akkor azt állította, hogy valójában nem állt szándékában megöletni a férfit. Helen Hewlett emellett azt is tagadta, hogy 2020 januárja és 2022 augusztusa között zaklatta volna a Paul Beltont.

Az ügy tárgyalása azonban még folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik