Élet-Stílus

Tóth Andi a Sztárban Sztárról: Egy 24 éves fog zsűrizni olyan versenyzőket, akik évtizedek óta vannak a szakmában

Nánási Pál / TV2
Nánási Pál / TV2
Igyekszik felnőni a feladathoz.

Még decemberben kiderült, hogy Tóth Andi és Marics Peti is zsűritagok lesznek a Sztárban Sztár új évadában, Lékai-Kiss Ramóna, Kökény Attila és Papp Szabi mellett. Tóth Andi szereplőként már bizonyított a műsorban (2020-ban második helyezést ért el), most azonban a pult másik oldalán foglal majd helyet.

Ebben az talán a nehéz, hogy valószínűleg lesznek olyan versenyzők, akik már sokkal régebben, évtizedek óta vannak ebben a szakmában, és egy olyan ember fogja őket zsűrizni, aki 24 éves. Szóval ez már alapjáraton furcsa. Fontos, hogy én is bízzak magamban, a saját véleményemben és a kritikáimban, szóval én ezen leszek mindenképp, készülni fogok és nyilván igyekszem majd szépen közölni a kritikákat

nyilatkozta a fiatal énekesnő. Elmondta, szerinte ő lesz a legszigorúbb zsűritag, és biztosan nem repkednek majd tőle a maximális pontszámok szimpátia alapján.

Hála istennek amikor én voltam versenyző, elég szép pontokat adott mindenki, olyanok is, akik már voltak ebben a zsűriszékben. Szóval remélem, hogy a zsűri között nem lesz rivalizálás, bár én például azt sem viselem jó szemmel, hogy ha poénra veszik a zsűriskedést. Azért ez egy komoly szakma, ahol komoly véleménnyel kéne oda leülnünk.

Tóth Andi és Marics Peti a magánéletben is egy párt alkotnak, az énekesnő elmondása szerint azonban a személyiségük teljesen különböző, ami a műsorban is biztosan meg fog mutatkozni.

Tóth Andi a csatorna új napi sorozatában, a Hazatalálszban is szerepel, arról a forgatásról nemrég így mesélt:

Kapcsolódó
Tóth Andi új sorozatszerepéről: Mindennap bőgtem, átvettem azt a pszichopata elmét, ami ehhez kellett
Az énekesnő a Hazatalálsz című sorozatában kapott mellékszerepet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik