Élet-Stílus

Kétszer nyerte meg a lottó főnyereményét azután, hogy a férje elhagyta a legjobb barátjáért

Getty Images
Getty Images
A volt párja volt az első, aki felhívta, miután nyert.

Egy meg nem nevezett kolumbiai nőt kétszer is nagy szerencse ért egy évvel élete nagy tragédiája után. A férje elhagyta a legjobb barátjáért. Az elköltözött férj után csak a házra felvett óriási jelzálogkölcsön maradt – írta a Sun.

A varrónőként dolgozó anya próbált lépést tartani a hiteltörlesztéssel, de egy idő után már nem ment. Lánya tandíját se tudta már fizetni, és ki kellett hagynia egy félévet az egyetem számvitel szakán.

Odáig jutott, hogy elveszik tőle az ingatlant, de pár nappal előtte változott a szerencséje.

Egy évvel azután, hogy a férje elhagyta, pontosan azon a napon vett két lottószelvényt és csodák csodájára megnyerte a jackpotot. Ugyanis mindkettő különböző fajta lottón is az ő számait húzták ki.

Összesen 120 millió forintnak megfelelő összeget nyert, ezzel ő Kolumbia történetének egyik legnagyobb nyertese.

A nő majdnem elájult, amikor ráeszmélt, hogy győzött. Aztán mikor kicsit megnyugodott, hívta a volt férje. Attól tartott, valamilyen jogcímen a nyeremény egy részét követeli tőle, de a férfi állította, csak gratulálni akart.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik