Élet-Stílus

Galambos Lajos: Fel vagyok készülve arra, hogy börtönbe kell vonulnom pár hónap múlva

TV2
TV2
Továbbra is harcol a saját igazáért.

A héten a bíróság másodfokon is bűnösnek találta Galambos Lajost a hét éve húzódó közműlopási ügyben. A zenészt 3 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Galambos a Borsnak elmondta, amint kézhez kapják az írásos ítéletet és az indoklást, beadják a keresetet a Kúriához. „A történelemből számos kisebb és nagyobb jogi tévedést ismerünk és az én ügyem is erről fog elhíresülni” – jelentette ki a trombitaművész, aki a börtönbüntetés letöltésére is felkészült.

Mindenre fel vagyok készülve! Nyilván arra is, hogy börtönbe kell vonulnom pár hónap múlva. Nem vagyok félős típus, így nem tartok attól, ami rám vár. Értem nem kell jönni, megyek magamtól! Aztán ahogyan az előzetesből is, onnan is kijövök majd.

Volt felesége, az ügyben jogerősen is felmentett Boglárka perre vinné a jogtalan fogva tartását.

Mint mondta, amiatt könnyebb a lelke, amiért volt feleségét felmentették másodfokon is. „Ugyanakkor egyértelművé vált, hogy jogtalanul tartották őt fogva tizenkét napon át. Ezalatt jelentősen romlott az egészségi állapota. Ha jól tudom, ebben az ügyben egy olyan nemzetközi jogász képviseli majd, aki az elejétől nyomon követte az ügyet és aki számos eljárási hibát talált” – mondta el a lapnak Galambos Lajos.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik