Élet-Stílus

Bárdosi Sándor a DWTS-ról: Három hete csak bántott engem a zsűri

Azt is elmondta, mi a különbség közte és Berki Mazsi közt.

Bárdosi Sándor és Szőke Zsuzsanna voltak a Mokka vendégei hétfőn: a páros kiesett a Dancing with the Stars adásából Berki Mazsiékkal szemben, amit a volt birkózó nem viselt jól.

Kapcsolódó

A volt birkózó elmondta, ő nagyon akart bizonyítani a táncos show-ban, emiatt volt csalódott.

Én nem vagyok színpadi ember, nekem ez iszonyú erőfeszítés volt, hogy ezt így megtanuljam. Nagyjából a felére gondoltam, hogy a felééig eljutunk. Nem vagyok csalódott, a kieséssel is úgy voltam, persze, mérges vagyok, nem. Az egyik szemem sír, a másik nevet: magam miatt nem is, Zsuzsinak akartam bizonyítani. Meg a feleségemnek

– kezdte Bárdosi. Istenes László ráterelte a szót Bárdosi öklendezést imitáló gesztusára, hogy erről mondjon valamit.

Kapcsolódó

Bárdosi sejtelmesen nyilatkozott erről:

Három hete csak bántott a zsűri engem, nem tudok egy olyan momentumot se felidézni magamban, amikor azt mondták volna, hogy ha Sanyi, ide lépsz, az úgy jobb lesz. Mindig én voltam az arc, aki küzd, mint malac a jégen. Bántó, rosszulesik. Egyébként meg amikor kiestem, az ellenfeleknek gratuláltam sportszerűen. Az, hogy értékrendben mi a különbség köztünk… hát mondhatom, hogy emiatt felfordult a gyomrom. De ezt tartom is. Nem mindenkit kell az embernek szeretnie. Mindenkit elfogadok, fogadják el, hogy van véleményem. Nem mondtam senkire semmi rosszat. Ha valakinek felfordul a gyomra valamitől, akkor felfordul, pont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik