Élet-Stílus

Mielőtt elindultak szülni a kórházba, Szegedi Fecsó még szólt Géczi Beának, hogy mosogasson el

A borospoharak nem mossák el magukat.

Mint azt megírtuk, megszületett a celebpár Szegedi Fecsó és Géczi Bea első közös gyereke, aki ráadásul az Egyesült Államokban jött világra.

Kapcsolódó
Géczi Bea: Egyedül kellett mennem szülni, egy vadidegen országban
Szegedi Fecsóval közös kisfiuk a múlt hétvégén született.

Szegedi a Fókusznak elárult néhány kulisszatitkot a baba érkezéséről, és azt megelőző órákról.

Tartottam magzatvíz-fakasztót, mert szombat reggel már jöttek az erős fájásai a Beának. Be is mentünk a kórházba, majd mondták, menjünk haza nyugodtan. Egész nap itthon voltunk, nagyon fájt neki, de mondom, én elkezdek borozgatni, hátha előbb jön a baba – és így is volt. Este nagyon fájt a Beának a hasa, mondtam is, hogy akkor gyorsan mosogasson el, beültünk a kocsiba és mentünk a kórházba.

A celeb azt mondják, „teljesen tudatos volt, hogy Amerikába szülessen a gyerek”, mert „Amerika a legerősebb ország a világon, ez lehetőség a gyermek életében”. Szerinte ott tanulhat, üzletelhet majd, adott magyarázatot Szegedi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik