Élet-Stílus

Lövöldözéssé fajult egy közlekedési konfliktus Floridában, a balhézó apák egymás lányait találták el

A két sofőr fittyet hányt arra, hogy a gyereket szállítanak, amikor egy közlekedési konfliktus után akciófilmekbe illő autóüldözést rendeztek, melynek során még egymás autóira is rálőttek. Gyilkossági kísérlettel vádolják mindkét apát.

Két, lányát szállító apát tartóztattak le nemrég Florida államban egy autósüldözésbe és lövöldözésbe torkolló közlekedési konfliktus után, melynek során a másik sofőr autójára rálövő férfiak véletlenül egymás gyerekeit találták el – írja a People magazin.

A 36 éves William Hale és a 43 éves Frank Allison október 8-án külön járművekben utaztak lányaikkal, amikor vezetési vitába keveredtek. A vitából üldözés lett, amiről a szemtanúk értesítették a hatóságokat.

Bill Leeper, Nassau megye seriffje a múlt hétfői sajtótájékoztatón azt is elmondta az újságíróknak, hogyan fordult át a helyzet erőszakba:

Hale egy fekete Dodge Ramet vezetett, amikor Allison szürke Nissan Muranója mellé hajtott, majd a volán mögül ráordított, hogy húzódjon félre. A Nissan egyik utasa erre egy obszcén gesztussal reagált, amire a Dodge egyik utasa válaszul egy vizes palackot dobott a másik kocsiba.

Ekkor a Nissant vezető Allison felkapta a Sig Saur 45 mm-es kézifegyverét, és egy lövést adott le a Hale Dodge-ára, mielőtt elszáguldott volna. Ez a lövés Hale ötéves lányának a lábába fúródott. Amikor Hale észrevette, hogy a lányát meglőtték, akkor a gyanú szerint üldözőbe vette Allison autóját, és több golyót is kilőtt a Glock 43-as 9 mm-es kézifegyveréből. Az egyik golyó Allison 14 éves lányát találta el hátulról, akinek a lövéstől összeomlott a tüdeje.

Leeper szerint mindkét férfi tovább száguldott, amikor meglátták a seriff járművét az út szélén, majd amikor megálltak, ökölharcba keveredtek. A verekedést végül a segélyhíváshoz kiérkező seriffhelyettes állított le.

Még a helyszínen letartóztatták mindkét apát, akiket másodfokú gyilkossági kísérlettel vádolnak, ezért azóta is őrizetben vannak – ahonnan 150 ezer dollár (64,5 millió forint) óvadék megfizetése árán szabadulhatnának ki.

A tárgyalás időpontjáról egyelőre nincs hír, de a sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy mindkét gyereket kórházba szállították, és várhatóan mindketten túlélik sérüléseiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik