Élet-Stílus

Mosógépben találták meg az eltűnt, hétéves amerikai kisfiú holttestét

fullvalue / Getty Images
fullvalue / Getty Images
Nevelőszülei július 28-án, kora reggel jelentették be egy hétéves kisfiú eltűnését Texasban, a Harris megyei Birnam Woodban. A rendőrök alig két órával később, egy mosógépben találtak rá a gyerek holttestére.

A hétéves Troy Khoeler eltűnését csütörtökön reggel, kevéssel fél hat előtt jelentették be a rendőrségen a nevelőszülei. A kiérkező járőröknek elmondták, hogy a kisfiú eltűnését négy óra körül fedezték fel – írja a helyi sajtóra hivatkozva az Independent című brit lap.

A nyomozók átfésülték a környéket, majd a kiérkezésük után két órával megtalálták a kisfiú holttestét, a gyerek otthonának garázsában, egy felültöltős mosógépben. A nyomozók egyelőre semmit sem árultak el a kisfiú halálának okáról, azt sem, hogy felmerült-e az esettel kapcsolatban idegenkezűség gyanúja.

Robert Michew hadnagy az újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a kisfiún volt ruha, amikor megtalálták, de azt már nem árulta el, hogy a mosógépben volt-e víz, vagy üres volt.

A nevelőszülők 2019-ben fogadták örökbe Khoelert. A kisfiú eltűnésének idején csak a nevelőapa tartózkodott otthon, az nevelőanyja hajnalban érkezett haza az éjszakai műszakból, a kórházból, ahol nővérként dolgozik. Amikor a rendőrök megérkeztek, még mindig az egyenruháját viselte.

A nevelőszülőket bevitték kihallgatásra, az ügyben folyik a nyomozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik