Élet-Stílus

Megtalálták Pitonkát

RTL Klub
RTL Klub
A kígyó a pincében kígyózott.

A múlt héten adtunk hírt róla, hogy elszökött egy királypiton Budapesten a Damjanich utcából. A Pitonka névre hallgató hüllő azóta kisebb sztár lett a közösségi médiában, bár sajnos sokáig nem akadt senki a nyomára.

Eddig, ugyanis az RTL Klub Híradója most arról számolt be, hogy Pitonka előkerült, ráadásul nem is ment túlságosan messze, a ház pincéjében találták meg az ott indított keresés harmadik napján.

A befogásban részt vevő hüllőszakértő, Demeter Attila szerint jó állapotban találták meg Pitonkát, aki jó eséllyel nem fázott meg a 20 fokos hűvösben. Erre szerinte bizonyíték az, hogy amikor befogták, nem prüsszögött és nem is tátogott.

A szakértő megemlítette azt is, hogy bár a jelek szerint a hüllő nem futott össze idegen emberrel, ha így is történt volna, az ég világon nem jelentett volna rá semmilyen veszélyt. Pitonkával ellenben könnyen végezhetett volna a kaland során egy macska, de akár egy nyest is, így kimondható, hogy tényleg nagy szerencséje volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik