Élet-Stílus

Singh Viki a szakításáról: Heti hét napot dolgoztunk, elfelejtettünk élni

MTVA / Zih Zsolt
MTVA / Zih Zsolt
Nem tartja kizártnak, hogy egy napon újra összejönnek Csepregi Tamással.

Singh Viki április végén jelentette be, hogy Csepregi Tamással öt év után véget ért a kapcsolatuk. Hangsúlyozták, hogy barátként váltak el egymástól, közös vállalkozásaik és a házi kedvenceik is összekötik őket, így az énekesnő mindössze három utcával messzebb költözött az exétől.

Kapcsolódó
Singh Viki három utcányira költözött volt párjától
Öt év után váltak el útjaik, de szeretnének közel maradni egymáshoz.

Singh már a bejelentés alkalmával leszögezte, hogy nem harmadik fél miatt futott zátonyra a kapcsolat, a Story magazin megkeresésére pedig több részletet is megosztott.

Elfelejtettünk élni. Heti hét napot dolgoztunk, vittük a bizniszt, ami mellett én tanítottam, jártam fellépni, Tomi meg focizik egy klubnál, és edzősködik a saját egyesületében. Egyszer sem mondtuk a másiknak, hogy túl sok az, ami rajtunk van, vagy hogy jó lenne egy-egy szabadnap, mert meg akartunk felelni egymásnak és annak az elképzelésnek, hogy együtt bármire képesek vagyunk. És ez roppant fárasztó

magyarázta az énekesnő, aki szerint a tűz eltűnt a kapcsolatukból, és csak a megoldandó problémák körül forogtak a gondolataik.

Bár jelenleg jól érzi magát egyedül, volt párjával sok időt töltenek együtt, azt sem tartja kizártnak, hogy nap újra nekivágnak a kapcsolatnak.

Ő volt a talaj a lábam alatt, és a mai napig nagyon szeretjük egymást. Már csak emiatt sem mondjuk azt, hogy mi már soha nem leszünk újra egy pár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik