Barabás Éva Portré című műsorának volt a vendége Kocsis Tibor énekes, aki néhány hónappal korábban a fél magyar bulvársajtónak címlapsztorit adott azzal, hogy arról beszélt, egy férfival él együtt.
Az énekes ismét érintette ezt a témát:
Túl sokáig vívódtam ezen. Ha az ember a saját neméhez vonzódik, azt mindig nagyon későn mondja el, mert mindig túl sokat vár vele. Én is sokat vártam vele.
Kocsis Tibor azon is elgondolkodott, egyáltalán a széles közönségre tartozik-e a magánélete, sokat mérlegelt, mit nyerhet és mit veszíthet az őszinteségén. Végül a saját mentális egészsége érdekében mondta el D. Tóth Kriszta műsorában, hogy meleg. Ahogy fogalmaz, közös jövőt tervez a párjával, már eljegyzésük is volt, annak örülnének a legjobban, ha Magyarországon legális formában összeköthetnék az életüket.
Szerinte 2022-ben egy európai országban ennek alapnak kellene lenni.
Nagyon jó ezen túl lenni. Más minőségű lett az életem. Kinek ártunk ezzel? Ha én összekötöm az életemet azzal, akit én nagyon szeretek, kinek teszek ezzel rosszat bárkinek? Szerintem 2022-ben, Európa közepén teljesen alap lenne, hogy házasságra léphessek a párommal, de erre jelenleg még nincs lehetőség.