Élet-Stílus

Jessica Simpson azzal viccelődött, hogy spórolnia kell, miután elutasították a kártyáját egy gyorsétteremben

Gotham / GC Images / Getty Images
Gotham / GC Images / Getty Images
A számláján lévő összeg jelentős részét a divatmárkájába fektette.

Jessica Simpson a napokban a Real című műsor vendége volt, ahol elárulta, hogy jelenleg nincs működő hitelkártyája, és a bankszámláját tulajdonképpen lecsupaszította, szinte a teljes összeget a ruhamárkájába forgatta be – írja a People.

A minap elmentem a Taco Bellbe, és nem fogadták el a kártyámat. Spórolnom kell, hölgyeim!

– mondta Simson, aki természetesen nem maradt éhen, készpénz ugyanis volt nála.

Az énekesnőből lett üzletasszony saját bevallása szerint még arra is gondolt, hogy kölcsönt vesz fel a márkája építéséhez, akár az otthonát is terhelhette volna a jelzálog. Szerinte az emberek túl sokat aggódnak a pénz miatt. Mint mondja, ő olyasvalaki, aki jellemzően mindent feltesz, mert tudja, mit csinál és bízik magában. Ha pedig valaki meg akarná állítani, hát majd még keményebben próbálkozik.

Simpsonnak egyébként év elején sikerült visszaszereznie a divatmárkáját, a történetéről részletesen is írtunk nemrég.

Kapcsolódó
Az „egymilliárd dolláros bébi” lélegeztetőgépről szerezte vissza saját divatmárkáját
Jessica Simpsonról régóta nem dalai és filmszerepei miatt hallunk, sokkal inkább alkoholproblémája miatt cikkezett róla a sajtó. Kevesen tudják, hogy évek óta milliárdos bevételű divatcégének útját egyengeti kisebb-nagyobb sikerrel – kevésen múlt, hogy a vállalkozás irányítása kicsússzon a kezei közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik