Élet-Stílus

Chris Rock nem akarta, hogy Will Smith-t kidobják az Oscar-gáláról, miután kapott tőle egy pofont

Neilson Barnard / Getty Images
Neilson Barnard / Getty Images
Nem akart rontani a helyzeten azzal, hogy kidobják a színészt.

Az egyik, ha nem a legemlékezetesebb pillanata az idei Oscar-gálának kétségtelenül az volt, amikor Will Smith felsétált a színpadra, majd felpofozta Chris Rockot, aki felesége kopaszságán viccelődött. Az esetről azóta megírtuk, hogy mit kell tudni Smith felesége, Jada Pinkett Smith betegségéről, ami miatt kihullott a haja, valamint írtunk Chris Rock életéről is.

Kapcsolódó
Chris Rock egész életében hagyta, hogy pofozzák
Will Smith és Chris Rock is traumák után jutott el a pofozkodós incidensig, szakértők szerint pedig az emberek erre adott reakcióját az határozza meg, éltünk-e már át hasonló dolgot életünkben.

Az Oscar-gála után az egyik szervező, Will Packer a Good Morning America nevű műsorban beszélt az esetről, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy először azt hitték, hogy Smith és Rock pofonjelenete megrendezett volt, hiszen Chris Rock nem az előre megbeszélt poénokat mondta a színpadon, hanem teljes mértékben improvizált. Miután azonban világossá vált, hogy ez nem volt benne a forgatókönyvben, rögtön megkérdezte a komikust, hogy mit szeretne tenni, eltávolítsák-e Smitht a teremből.

Rögtön az Akadémia vezetőségéhez mentem, és mondtam nekik, hogy Chris Rock nem szeretné, ha kidobnák Will Smitht, mert nem akar rontani a helyzeten. Ő egyszerűen ilyen ember, nem volt bosszúvágy a hangjában, nem volt mérges, és kijelentette, hogy nem akarja, hogy Smitht fizikailag eltávolítsák az eseményről, mivel ahogy számomra utólag kiderült, ez volt az egyetlen opció, ami a vezetőségben felmerült.

Kapcsolódó
„A vörösbor olyan volt, mintha vizet ittam volna” – ezt kell tudni Jada Pinkett Smith hajhullásáról és függőségeiről
Autoimmun-betegségéréről már 2018-ban nyilvánosan beszélt, akkor élete egyik legrémisztőbb tapasztalataként élte meg, hogy csomókban hullik a haja. Jada Pinkett Smith betegségéről most azért kezdtek el többen beszélni, mert Will Smith kiosztott egy pofont az azzal viccelődő Chris Rocknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik