Élet-Stílus koronavírus

Egy éve ilyenkor Istenes Bence arról beszélt, a monogámia nem működik

Ahogy minden héten, most is összegyűjtöttük, mik voltak azok a cikkek, amelyek a leginkább érdekelték olvasóinkat egy évvel ezelőtt, ugyanezen a héten.

Talán senki sem lepődik meg, leginkább a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos híreket olvasták nálunk. A legtöbben azt, hogy négy üzletlánc is kénytelen bezárni a pandémia miatt, természetesen, hiszen kevesebbet léphettünk az utcára, textil-ruházati és lábbeli üzletekről van szó.

Kapcsolódó

A második helyre Zacher Gábornak, illetve szókimondó nyilatkozatának sikerült felérnie. A sztárorvost felbosszantotta, hogy többen, így Ceglédi Zoltán is kritizálta, amiért az egyik héten még arról beszélt, nem oltatná be magát a kínai vakcinával, a következőn viszont már arról nyilatkozott, megtenné.

Kapcsolódó
Zacher Gábor: Egy lófaszt tértem meg, a saját véleményemet mondom
Szerinte kritika helyett inkább elismerést érdemel, hogy változott a kínai vakcinával kapcsolatos véleménye.

Nem koronavírussal kapcsolatos híreink közül Istenes Bencének sikerült a legnagyobbat mennie, aki arról beszélt, a monogámia nem működik, alternatív megoldásokra van szükség, de ugyanakkor nem örülne, ha párja, Csobot Adél fogná magát, és bejelentené, most megy és találkozik valakivel.

Kapcsolódó
Istenes Bence szerint a monogámia nem működik, „alternatív megoldások” kellenek
Mint mondja, nyolc év után már nem tud az ember úgy a párjához nyúlni, ahogyan először.

Egy éve, az akkor éppen – többek szerint politikailag motivált okokból – házi őrizetét töltő milliárdos, Bige László készíttetett egy felmérést, milyen eredmény születhet most áprilisban. Érdekes összevetni a mostani közvélemény-kutatásokkal.

Kapcsolódó
Kutatás készült a Fidesz 2022-es esélyeiről a magyar milliárdosnak
A házi őrizetben lévő Bige László nem akar politizálni, kíváncsi volt, mi várható jövőre. A kutatást az ellenzéki kampányguruk már megkapták. A Telex is. 

A rendszerváltás óta a hatvanas-hetvenes években feltűnt pop-rock nemzedék komoly része Orbán Viktor– és Fidesz-hívő lett, ami pénzügyi szempontból is kifizetődővé vált számukra. Kollégánk annak járt utána, honnan ez a kapcsolat, és miért fontosak az öreg rockerek a NER emlékezetpolitikájának.

Kapcsolódó
Hogyan állította maga mögé Orbán a magyar rock nagy öregjeit?
A hatvanas-hetvenes években feltűnt pop-rock nemzedék jelentős része mostanra felsorakozott Orbán Viktor mögött. Hová nyúlik vissza ez a kapcsolat, és miért lehet fontos a NER emlékezetpolitikája számára?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik