Gáspár Evelin kedd reggel a Mokkában vendégeskedett, hogy néhány percnyi beszélgetés közben süssön egy adag süteményt a műsorvezetőknek, Orosz Barbarának és Istenes Lászlónak. A cukrászattal kapcsolatban elárulta, hogy azért iratkozott be egy tanfolyamra, mert egyrészt unatkozott, másrészt meg nem árt, ha van egy szakmája is, amit szükség esetén bármikor hasznosíthat.
A témát felhasználva Orosz Barbara ügyesen rákérdezett arra is, hogy jelenleg mi a helyzet Gáspár Evelin szerelmi életével kapcsolatban, aki elmondta, hogy nyár óta van valakije, aki most is elkísérte a műsorba, csak mivel szégyenlős, megvárta az autóban.
Nyár óta működik a kapcsolatunk, nagy a szerelem. Úgy érzem, megtaláltam, akit kerestem, és ő is, mert neki is elég kacifántos az életútja, mint nekem
– mondta, azt viszont nem árulta el, hogy egyhamar megmutatja-e párját a nyilvánosságnak.