Élet-Stílus

Travis Scott-ügy: a Mokkában megállapították, hogy az Edda-bulikon Pataky Attila mennyire figyel a biztonságra

tv2
tv2
Az énekes általában rendet tesz a közönség között, ha bajra figyel fel.

Pataky Attilát hívták be félig-meddig szakértőként a Mokka stúdiójába, hogy beszélgessenek Travis Scott amerikai rapper tragédiába torkolló texasi koncertjéről: mint ismeretes, nyolcan meghaltak és közel 300-an megsérültek, miután váratlanul pánik tört ki a fellépés közben.

Kapcsolódó
Travis Scott felajánlotta, hogy kifizeti a fesztiválján elhunytak temetését
Több mint 300 ember kórházi ellátásra szorult.

Az énekes szerint ugyan van Scottnak felelőssége, de mindent nem lehet ráhúzni:

Valamilyen szintű felelőssége persze, megvan az előadónak. Nagyon nem mindegy, milyen típusú zene és milyen műfajú zene szólal meg. Az ő esetében, ebben a világban ott van egyedül… a tömeg se mindegy, mekkora. Belátsz valameddig, és ennyi. Nem az ő dolga ezt kezelni. Az én műfajomban azért könnyebb, mert állandó kommunikáció van a közönséggel. Az előadónak megvan a nagyon részfelelőssége. Hogy mit mondasz és hogyan

– csatolt vissza Mádai Vivien mondataira, aki szerint Scott sokszor hergeli a közönséget, hogy minél jobban lovalják bele magukat a koncertélménybe.

Istenes László aztán dicséretekkel halmozta el az énekest.

Nekem nagyon tetszett, amit mondtál, én ezt nem is hallottam még tőled és más hazai zenésztől sem, hogy figyelemmel kíséred, hogy mi történik lent a nézőtéren. Hogy neked erre tényleg van erre figyelmed. Ha gáz van, azt azonnal rendbe is teszed? Ez egy nagyon fontos, felelősségteljes dolog.

Majd Pataky elmesélte, hogy a nyáron pont Agárdon volt egy eset, mikor két férfi ittas állapotban balhézott a közönség soraiban, az énekes egyből rendezőket kért, hogy oldják meg az esetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik